Mit kezdjük a (negatív) kommentekkel? – Elnézést kérni ÉS megoldást kínálni!

Szóljon hozzá!Márkaépítés, Marketing

Húsz éve még a hétköznapi polgár lesétált az újságoshoz, megvette az ízlésének megfelelő lapokat, áttanulmányozta, levonta a maga következtetéseit, s ha valami érdekes tartalomra lelt, és nem volt introvertált, megosztotta az információkat a legszűkebb közönségével, vagyis néhány emberrel. A dolog lényegéhez természetesen hozzátartozott, hogy az akkori lapokat professzionális újságírók írták, a szakmai elvek mellett hitet […]

Ennek lőttek – a Kalasnyikov célba vette a divatágazatot

Szóljon hozzá!Marketing

Vlagyimir Dmitrijev, a cég marketingigazgatója a lapnak a Caterpillar és Ferrari példáját megemlítve mondta el, hogy e világmárkák bevételeinek akár 10 százaléka is a saját brand alatt forgalmazott ruházati cikkekből származik. Véleménye szerint a Kalasnyikov ruhái és egyéb termékei ugyanolyan nagy keresletnek örvendenek majd, mint az alaptermékei. Dmitrijev elismerte, hogy a konszern az Oroszország elleni […]

A marketing díja, a díj marketingje

Szóljon hozzá!Márkaépítés, Marketing

Az üzleti elismerés, díj nem feltétlenül arra való, hogy a bekeretezett oklevelet kifüggessze irodájának falára egy cég (bár a munkatársak motiválására ebben a formában is kiválóan alkalmas). A díj lényege ugyanis éppen a nyilvános elismerés. Hogy miért van szükség erre a validálásra? Az ezzel foglalkozó tanulmányok szerint a fogyasztók 70%-a a vásárlási döntés meghozatala előtt […]

A kapcsolódási pontok forradalma

Szóljon hozzá!Marketing

Eddig a kereskedőknek tulajdonképpen akkor kellett hatnia az adott fogyasztóra, ha az éppen döntési helyzetben volt. A vevő választ valamit, majd egy idő múlva (ha mondjuk a termék elfogyott) újra választ. A marketing sokáig csak erre koncentrált. Pedig a két vásárlás között a fogyasztó használja a terméket, élmények érik vele kapcsolatban, és éppen ez az […]

A konzisztens arculat esetei a rebrandinggel

Szóljon hozzá!Márkaépítés, Marketing

Egy cég eszközkészletének legfontosabb, legerőteljesebb eleme a branding. A mai, egyre inkább imidzs-orientált világban a márka vizuális identitása az, ami meghatározó az ügyfelek szemében: azonnal ítéletet alkotnak, éppen ezért rendkívül fontos, hogy szemet gyönyörködtető és információban gazdag legyen a design, amellyel találkoznak a potenciális vásárlók. Azt mindenki tudja, milyen fontos egy jó logó, de a […]

5 megszívlelendő tipp a jó munka-magánélet egyensúlyért

Szóljon hozzá!HR

1. A kész sokszor jóval több, mint a tökéletes Egyáltalán nem kell, hogy mindig minden tökéletes legyen körülöttünk! Néha azért belefér, ha nem a szokásos precizitással csináljuk meg a prezentációnkat; vagy ha nem sikerül túl szépre a sütemény a gyerekzsúrra! A lényeg, hogy elkészültünk a velük! Ne stresszeljük túl magunkat a maximumra való törekvéssel, mert […]

„Minden idők legamerikaibb nyara jön”

Szóljon hozzá!HR

Elvesztette az Anheuser Busch amerikai sörfőzde az Európai Bíróság előtt azt a védjegypert, amelyben a „Budweiser” márkanév használati jogát igényelte magának Európában – ez volt a hír 2009-ben. Addigra már az amerikai Anheuser-Busch (a belga InBev Csoport leányvállalata) és a cseh Budejovický Budvar több mint 100 védjegyperen vett részt ellenfélként. A vita középpontjában a Budweiser […]

Hosszú az út, amíg brand lesz a startupból

Szóljon hozzá!Márkaépítés

A megfelelő branding a jó üzlet középponti eleme, arra vonatkozó tanácsokat pedig bőven találni az interneten – vagy meg lehet kapni őket a személyes kapcsolatok révén –, hogy a márka összhangban maradjon a marketing-erőfeszítésekkel, vagy meglévő márka esetén továbbfejleszthető legyen ez a kapcsolat. De mi a helyzet, ha a vállalkozáshoz még semmilyen márkanév nem fűződik, […]

A Hannoveri Vásáron Obamát és Merkelt lenyűgözte az ABB legújabb, digitális technológiája

Szóljon hozzá!Innováció

A világ két kiemelkedő vezetőjének bemutatták, hogy az ABB felhőalapú szolgáltatásokra csatlakoztatott intelligens érzékelője hogyan képes javítani sok száz millió villanymotor termelékenységét. Ezzel a digitális ABB megoldással először válik lehetővé a kisfeszültségű motorok integrálása a Dolgok, Szolgáltatások és Emberek Internetébe. A két politikai vezetőnek, akiket az ABB vezérigazgatója, Ulrich Spiesshofer kalauzolt az ABB standján, az […]