A HR esete a Big Data-val

Szóljon hozzá!HR

Ahelyett viszont, hogy a HR-csapat tagjainak hosszú órákat-napokat kellene áldozniuk a kiválasztásra, egy „tehetségkutató” alkalmazás révén – az ún. „big data” köréből nyert információkra támaszkodva – szinte azonnal megtalálhatják a megfelelő jelöltet vagy a jelöltek megfelelő csoportját. Tovább olvasok… (angol)

A Lidl Magyarország lett az Év kereskedője CSR kategóriában

Szóljon hozzá!HR, Márkaépítés

A Mastercard idén hirdette meg első alkalommal Az Év Kereskedője versenyt azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket, bővítéseket és elismerésben részesítse azokat a kereskedőket, kik minden téren szeretnének többet nyújtani vásárlóiknak. Az öt kategóriában beérkezett pályázatok közül hétfős független szakmai zsűri választotta ki a legkiemelkedőbbeket. „A legjobb társadalmi felelősségvállalási program (CSR)” […]

Faültetés a csillagászati ősz kezdete alkalmából

Szóljon hozzá!HR

A rendhagyó program keretében a cég telephelyén 25 db oszlopos fát ültettek el. Péntektől a rózsafélék családjába tartozó Japáncseresznye díszfa – mely intenzív tavaszi virágzású – valamint a „várostűrő” fafaj, az oszlopos díszkörte szépíti a FUX telephelyét. „A tavaszi TeSzedd országos hulladékgyűjtési akción való részvétel után, a mai esemény is azt bizonyítja, hogy a vállalat […]

A FŐGÁZ idén is támogatja a Streetball rendezvénysorozatot

Szóljon hozzá!HR

„A FŐGÁZ hosszú évek óta a hazai sportélet elkötelezett támogatója. Támogatási politikánk meghatározó része az utánpótlás nevelés segítése, ezért amikor a FŐGÁZ elkötelezte magát a streetball támogatása mellett, az elsődleges szempont a tömegsportban rejlő lehetőségekre és előnyökre vonatkozó figyelemfelhívás volt. Célunk, hogy a FŐGÁZ Budapest Open névadó szponzoraként adhassuk át a sportolás örömét, ezzel felhívva […]

Új ügyvezető igazgató az ABB magyarországi leányvállalata élén

Szóljon hozzá!HR

Taira-Julia Lammi 1997 óta dolgozik az ABB-nél. Ez idő alatt számos felső vezetői pozíciót töltött be a minőségirányítás, az üzletvitel-fejlesztés, valamint az ellátási lánc- és projektmenedzsment területén. Szakmai pályafutása főbb mérföldkövei: minőségügyi menedzserként az ABB egyik üzleti egységénél betekintést nyert a főbb részlegek tevékenységébe, és megismerhette a termékeket, a folyamatokat, a vevőket és a beszállítókat […]

A csúcson kell elkezdeni!

Szóljon hozzá!HR, Márkaépítés

A 2016-os évre – ahogy az négyévente szokásos – két kiemelt sportesemény is jutott. Világszerte nézők millióinak (milliárdjainak) tekintete szegeződött a képernyőkre, és szerencsére semmi sem igazolódott be az egyébként jogos terrorfélelmek közül, így felhőtlenül volt élvezhető mind a kiemelkedő franciaországi kontinensviadal, mind a riói világesemény. A labdarúgóknak még viszonylag szerencsés a helyzetük, hiszen a […]

Mesés osztálykirándulást kaptak a gyerekek

Szóljon hozzá!HR

Örök élményt adott a SPAR és vásárlói három iskolai osztálynak: egy középiskolai, valamint egy általános iskolás alsó és felső tagozatos osztály kapott nem mindennapi lehetőséget, hiszen idén az áruházlánc szponzorálja életük talán legjobb osztálykirándulását. A SPAR márciusban hirdette meg a Nyerj osztálykirándulást! elnevezésű játékot, amelyben a szülők és a vásárlók segítségét kérték abban, hogy három […]

4 alternatíva ösztönzésre és jutalmazásra

Szóljon hozzá!HR

Sokszor gondot jelent a vezetők számára annak kifundálása, hogy miként lehet jutalmazni a legjobban teljesítő dolgozókat, ha a fizetésemlelést a büdzsé éppen nem teszi lehetővé. A következőkben olyan ösztönzés és jutalmazás módokat ajánlok, amelyekkel a munkavállalók is egész biztosan elégedettek lesznek. 1. TANFOLYAM, TRÉNING, COACHING Lehetőleg olyat válasszunk, ami illik a dolgozó profiljába: ami által […]

Pokémon-mestert segített ki a Marriott

Szóljon hozzá!HR

Nick Johnson 28 éves „Pokemon mestert” csupán egyetlen lény választja el attól, hogy összegyűjtse az összes fellelhető Pokemont a világon. Miután két hét alatt összegyűjtötte mind a 142 USA-ban található Pokemon fajtát, a Marriott hotellánc megkereste Johnsont, hogy szponzorálnák az útját, hogy megtalálhassa Mr. Mime-ot, Farfetch’d-t és Kangaskhant, a három ritka Pokemont, akik Párizsban, Hong Kongban és Sydneyben „élnek”. Mind […]