HRKiemelt

Kreatív csapatépítés

Minden munkavállaló számára fontos, hogy jól érezze magát a munkahelyén és olyan csapat részese lehessen, akikkel szívesen tölti a munkaidejét. Napközben azonban nem mindig van idő házon belül barátkozni, ezért érdemes néha egy – egy közös programot szervezni. Szerencsére a csapatépítő program nem egy új keletű dolog, ma már számos lehetőség közül lehet választani. Mutatunk is egy izgalmas alternatívát, amivel könnyedén növelhetjük munkavállalóink összhangját.

SZABADULJ KI a hétköznapokból!

Ha igazán kreatív és csapatodra kialakított program vágysz, akkor érdemes kipróbálni a PÁNiQ-INSTANT szolgáltatásait, amelyek túlmutatnak a megszokott szabadulós játékokon. Saját fejlesztésű programjaiknak köszönhetően szolgáltatásaik jelentős része sehol máshol nem található meg a világon.
Számos izgalmas program közül lehet választani, így akár közösen gyakorolhatjátok a baltadobálást, filmforgatáson vehettek részt, ahol kedvenc horrorfilm jeleneteiteket adhatjátok elő vagy kipróbálhatják, a Blind Experience játékot is, ahol a csapatnak szemfedőt viselve kell megoldani érdekes, vicces, játékos feladatokat, illetve olyan problémákat kell megoldania, amihez szinte nélkülözhetetlenek tűnik a szemünk.

Lehetőség van a csapatépítő program során kollégáiddal egy kreált, fantáziavilág szereplői válni, amelyben egy-egy küldetést kell teljesíteni, természetesen adott idő alatt. Minden egyes játékmenetet a cégek tevékenységéhez, valamint annak arculatához igazítanak a felhasznált eszközökön, információkon, színeken és logókon át, egészen a játék történetéig. Fontos, hogy a feladatok teljesítése minden esetben csak akkor sikerülhet, ha a tagok megosztják egymással az információkat és kellő hatékonysággal működnek együtt, így a résztvevők számára szinte észrevétlenül javul majd a csoportmunka és a csapaton belüli kommunikáció hatékonysága is. Ráadásul „a szobák” olyan játék-elemekből épülnek fel, amelyek bárhol (így belső és külső helyszíneken is egyaránt) összeállíthatóak. Ennél fogva könnyedén cégre tudják szabni az igényeket, hogy ne csak a létszám, de a „belsős poénok” is adottak legyenek.

Mindegy melyik programot fogjátok választani, az biztos, hogy professzionális és felkészült stábbal fogtok együttdolgozni, hiszen számunkra elengedhetetlen, hogy az adott rendezvény alatt a technika és a felhasználói élmény is maximalizálva legyen.

Megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük