A Szentkirályi megerősítette pozícióját a Közel-Keleten
A szentkirályi üzemben idén májusban már legyártották az 1 milliárdodik Szentkirályi palackot is.
A szentkirályi üzemben idén májusban már legyártották az 1 milliárdodik Szentkirályi palackot is.
A Lidl virtuális és valódi teret összekötő Lidl Fan Cup nevű alkalmazása 10 nappal a torna előtt startolt Európa 23 országában.
Az Év Fintech startupja a CryptTalk, az Év Sales és Marketing startupja a Neticle lett a hatodik Magyar Innovációs TechShow-n rendezett megmérettetésen – közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pénteken
Még soha egyetlen külföldi vagy hazai termék sem ért el akkora sikert a budapesti repülőtéren, mint idén májusban a Pick-szalámi és a Royal Tokaji öt puttonyos tokaji aszúja.
A kedvezőtlen kereskedelmi környezetben is sikeresen növelte árbevételét a COOP Gazdasági Csoport 2013-ban – hangzott el a társaság közgyűlésén csütörtökön. Az eseményen a tagok jóváhagyták az igazgatóság által kidolgozott középtávú stratégiát is, amely a költségcsökkentést, az informatikai, marketing és törzsvásárlói programok fejlesztését, a meglévő pozíciók erősítését, valamint a franchise-tagok között egyes tevékenységek integrációját célozza.
Újabb nemzetközi szakmai elismerést kapott a chocoMe, amivel “hivatalosan is” a világ legjobb csokoládékészítői közé lépett.
A beteg gyermekek gyógyulását élménytáboroztatással segítő Bátor Tábor támogatója lett a Provident Pénzügyi Zrt.
Tovább szűkült a festékek piaca Magyarországon az elmúlt esztendőben, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ennek ellenére 10 százalékkal növelni tudta forgalmát, s több mint 8 milliárd forintos forgalmat realizált.
Idén 210 tonna hazai fűszerpaprikát használ fel a Chio termékek gyártója, az Intersnack; a cégcsoport már évek óta a magyar paprika első számú felvásárlója. A hazai pirospaprikát a győri gyáron kívül még négy ország üzemeiben dolgozzák fel, és 13 piacra jut a fűszerpaprikával ízesített snackekből. A termesztők szerint a magyar a legjobb minőségű fűszerpaprika, amelyet […]
Agrár kincseink elnevezéssel háromnapos kampánnyal népszerűsítik péntektől a kiváló magyar élelmiszereket az Auchan 19 áruházában, az akció során 94 magyar termelő és gyártó több mint 200 termékét mutatják be.