Marketing

A Hagyományos Gyulai Sonka zamatának eredete

A 20. század eléjén kialakult hentesdinasztiák nem csupán a kolbászgyártást tették híressé Gyulán, hanem a füstölt, érlelt sonkák készítését is mesterien tudták művelni. Ezek a termékek igazán közkedveltek voltak a vásárlók szemében, hiszen a sózás, füstölés és szárítás folyamatának köszönhetően hosszabb ideig, biztonságosan tárolhatták őket. Ezért választjuk őket ma is nem csak a húsvéti asztalra.

A helybeli huszárlaktanya megfelelő felvevő piacként szolgált azon tartósított húskészítmények számára, mint a füstölt szalonna, sertészsír, kolbászfélék. Szívesen fogyasztották ezeket a termékeket, így a sonkagyártás növekedésnek indulhatott nagy sikert aratva a lakosság körében. 1920-as évekből származó recept alaposan és részletesen ír a sonkakészítés technológiájáról, és annak kifinomult műveleteiről.

Az elődeink receptje alapján bükkfán füstölt, sóban érlelt, szárításos eljárással készített hagyományos füstölt áruink egyik éke a Hagyományos Gyulai Sonka nevet viselő darabolt sertéscomb. A konyhasón kívül nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, így bátran tehetjük gyermekeink szendvicsébe vagy ételeinkbe.

A recept

A szakemberek gondosan, a recept minden pontját szigorúan betartva hozzák létre a Hagyományos Gyulai Sonka tökéletes élményét, amit mi az ebédlő asztalnál megtapasztalhatunk. A munka a nyers bőrös comb kicsontozásával és részeire bontásával indul. Ezután a kihűlt húsdarabokat durva szemű konyhasóval alaposan bedörzsölik, majd a páckádakba szorosan egymás mellé helyezik, ügyelve arra, hogy a sózó terem hőmérséklete +8 °C-nál ne legyen melegebb. Úgy tartja a mondás, hogy jó munkához idő kell, így egy hét után ismét átsózzák és visszahelyezik a sózó edényekbe. Kőfüstölőben legalább 4 napon keresztül füstölik hidegen a tartósság érdekében. Végül az érlelés során tovább fokozzák a sonkák élvezeti értékét, ugyanis 8-10 nap elteltével a hús állománya kötött, íze kellemesen füst- és pácérett ízű lesz, az illatát pedig enyhe füst jellemzi. Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy a sonkát nyersen is fogyaszthatjuk, a csomagolás kibontását követően 1-2 perc szellőztetés elteltével. Szeletekre vágva akár szendvicsekben, hidegtálakra helyezve, saláták, tészták, és rengeteg különböző étel alapanyagaként használhatjuk a fenséges, Gyulán készült sonkát.

Sonkagyártás a jelenben

Feltehetően Gyulán készülnek a legízletesebb sonkák, hiszen a természet adta körülmények, azaz a Körös folyóknak köszönhetően a levegő páratartalma megalapozza az íz és állomány kialakítását. Így jön létre nap, mint nap az immáron 150 éves ízvilág.

 

Ugyan a Gyulahús Kft. üzeme a mai napig alkalmas a hagyományos eljárással készült termékek gyártására, de a higiéniai körülmények esetében nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésekre, megfelelve ezzel a szigorú élelmiszer biztonsági követelményeknek.
A sonka a húsipari termékek királynője, ezért 2023. februárjában a húsvéti időszakra készülve új külsőt, vákuumcsomagolást és címkét kapott. Emellett piaci elérhetősége bővítésre került, így márciustól kezdve bárki számára elérhető az elődjeinktől megörökölt, hagyományőrző receptúra alapján készülő igazi gyulai sonka. További áruházláncok kínálatába bekerülve a Hagyományos Gyulai Sonka ugrásszerű forgalmat eredményezett, hozzájárulva a magyar családok közös étkezéséhez a húsvéti asztal egyik fő elemeként.

A Gyulai nemcsak az étkező asztalon bizonyított

A Gyulai lényege több mint 150 éve változatlan: kiváló alapanyagok, szakértelem és egy csipet a gyulai lélekből. A hagyományok tisztelete mellett pedig eredményeik is bizonyítják, hogy valószínűleg ugyanúgy számíthatunk rájuk 150 év múlva is, ugyanis 2023-ban már 13. alkalommal nyerték el a kiváló márkáknak járó MagyarBrands díjat Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük