Az árnyékolástechnika az otthonaink és munkahelyeink kényelmének növelésén túl fontos szerepet játszik az energiahatékonyság és a megtakarítás terén is. Az árnyékolók segítségével megelőzhetjük a túlzott napsugárzást a nyári hónapokban és csökkenthetjük a hűtési költségeket, ugyanakkor téli hónapokban az árnyékolók megtartják a meleget az épületekben, így a fűtési költségek is csökkenthetőek. Ezért dolgozik az Umbroll is, Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikával foglalkozó márkája, amely kiemelkedő innovatív technológiával, kiváló minőségű termékekkel és széles termékválasztékkal szolgálja ki a vásárlók igényeit. Cseh Orsolya, az Umbroll kereskedelmi igazgatója mesélt a legújabb fejlesztésekről, valamint arról is, hogy a márkára jellemző szakmai profizmuson túl miért kell nagy hangsúlyt fektetni a hiteles márkakommunikációra és mindez hogyan növelheti a márkaismertséget.
„Sokan gondolják, hogy az Umbroll valamilyen határon túli nagy vállalat és meglepődnek, amikor kiderül, hogy teljes egészében magyar tulajdonú. Bár ma már országszerte ismertté vált a könnyen felismerhető, letisztult napernyős logónk, sokat dolgoztunk azon, hogy ez így legyen. Az első lépésünk ebben az volt, hogy kialakítsuk saját rendszereinket és termékportfóliónkat, majd megalkottuk a brandet, amely megfelelően keretezte saját fejlesztésű termékeink minőségét, megbízhatóságát, illetve követi a piac aktualitásait.”
Az UMBROLL márkanevet életre hívó cég (bővebben: www.roll-lamell.hu) 1992-ben alakult. Az akkor még csak két fős vállalkozás eleinte kizárólag napellenző és szalagfüggöny értékesítésre koncentrált. 16 év folyamatos fejlődést követően, 2008-ban született meg az Umbroll kifejezés és logó, amely hamar beépült a szakmai köztudatba, mára pedig hazánk egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve lett.
Melyek azok az Umbroll termékek, amelyek kényelmesebbé tehetik hétköznapjainkat?
Az aktuális kiemelt termékválasztékunk évről-évre változik a piac igényeinek megfelelően, de az egyik állandó fő termékünk a könyök vagy csuklókaros napellenző, amely hasznos és dekoratív kiegészítője lehet családi házak teraszainak, társasházi lakások erkélyeinek, vagy vendéglátó ipari, szállodaipari létesítmények kerthelyiségeinek.
Az elmúlt időszak legújabb zászlóshajója viszont az Umbroll bioklimatikus pergola. Az általunk gyártott, illetve forgalmazott bioklimatikus pergolák új megvilágításba helyezik a télikert és pergola fogalmát. A pergolád egy gombnyomásra alkalmazkodik az évszakokra jellemző időjáráshoz. A télikert zord, barátságtalan idő esetén is teljes védelmet biztosít, ha pedig kivirul a természet, az oldalfedések, vagy a tetőlamellák elforgatásával szabadon élvezheted a friss levegő és napfény előnyeit a pergolád alatt. A pergola családi házak esztétikai és funkcionális kiegészítésétől kezdve egészen a nagyméretű vendéglők exkluzív térfedéséig, kiváló megoldást jelenthet.
Milyen fejlesztésekre számíthatunk a márkától a közeljövőben?
A teljesség igénye nélkül emelném ki az extrudált önhordó zsaluzia tokrendszert, melynek szerelése, illetve telepítése az önhordó jellegéből eredően jelentősen könnyebb, mint a hagyományos típusoké. Az extrudált tokozat pedig nem csupán masszívabb, hanem jelentősen szebb megjelenést is kölcsönöz ezeknek a modern zsaluziáknak.
Továbbá a korábban már említett Umbroll bioklimatikus pergola rendszere kapcsán még fontos megemlítenem, hogy a termékcsalád kialakítása során szempont volt az egyes rendszerelemek (lamellák, keretrendszerek) kombinálhatósága a vevők egyedi ízlése szerint is. Pont ezért ez az árnyékoló még mindig újdonságnak számít és ami a termék képességeit, modern megjelenését és opcionális kiegészítőit illeti, vélhetően sokáig nem is lesz vonzóbb árnyékoló eszköz a piacon.A bioklimatikus pergolák kapcsán készül egy applikáció is, amellyel viszonteladó partnereink mellett a leendő vásárlóinknak is segíteni kívánunk a termék előzetes tervezésében, illetve árkalkulációjában. Az applikáció különlegessége, hogy a megtervezett árnyékolót kiterjesztett valóság technológia segítségével kivetíthetjük a leendő célhelyre is. Ez a fejlesztés pedig a honlapunkon is elérhető lesz.
Milyen építőelemei vannak az Umbroll kommunikációs stratégiájának?
A márka jelen van az offline és online csatornákon is. Óriásplakát megjelenéseink vannak az ország számos területén, illetve különböző nyelvű katalógusokat is készítünk a partnereink, ügyfeleink számára és igyekszünk minél több szakmai folyóiratban is megjelenni. Erősítettünk az online jelenlétünkön: elindítottuk a TikTok-csatornánkat és influencer együttműködéseink is voltak a közelmúltban, ennek köszönhetően sikerült több korosztályt is megszólítanunk.
Továbbá meg kell említenem a MagyarBrands díjakat is, amelyek határozott üzenetet közvetítenek termékeink minőségéről. A kiváló fogyasztói, üzleti, valamint innovatív márka díjainkra igazán büszkék vagyunk. Nem kérdés, hogy egyre ismertebb brand kívánunk lenni, olyannyira, hogy az árnyékolás, árnyékolástechnika vagy a napellenző kifejezések hallatán mindenkinek azonnal az Umbroll márka ugorjon be, emellett pedig fontos célkitűzésünk, hogy a környező országokban is minél szélesebb körben megismerjék a termékeink és szolgáltatásaink nyújtotta előnyöket.
Milyen lépéseket tesznek a társadalmi célú kezdeményezések megvalósítása érdekében?
A legfontosabb megemlíteni, hogy cégünk OKJ-s oktatások helyszíneként is szolgál, ahol lehetőség van a szakmai gyakorlatok elsajátítására. Ezen kívül a közintézményeket kedvezménnyekkel igyekszünk kiszolgálni, ezzel is hozzájárulva az energetikus működésükhöz. Más intézményeket is támogatunk, mint például a váci mentőszolgálat, és a támogatottak körébe tartoznak a tanítási intézmények is. Ezeken túl pedig a diákmunkát vállaló fiataloknak biztosítunk lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek a szakma rejtelmeibe. Kollégáink számára különböző családpolitikai kedvezményeket is biztosítunk a cégen belül. Kiemelt figyelmet fordítunk a környezettudatosságra. Törekszünk arra, hogy a gyártás során minél több újrahasznosítható anyag kerüljön felhasználásra, valamint gondoskodunk a gyártás során keletkezett hulladék szelektív gyűjtéséről és elszállításáról. Összességében igyekszünk alkalmazkodni a világban megfigyelhető változó igényekhez és körülményekhez, hogy minél több társadalmi célú kezdeményezést tudjunk sikeresen megvalósítani.
A hazai márkákat elismerő MagyarBrands Program tavaly 3. alkalommal ismerte el a hazai árnyékolástechnika piacán vezető szerepet betöltő UMBROLL márkát kiváló fogyasztói, innovatív és 2022-ben először kiváló üzleti márka kategóriában.