HRInnováció

Szenvedélyünk, hogy segítünk – ismét hatalmas érdeklődés övezte az Essity szociális intézményeket támogató programját

A higiéniai és egészségügyi termékeket gyártó cég idén „Gondoskodj fenntarthatóan!” mottóval hirdette meg Szenvedélyünk, hogy segítünk elnevezésű pályázatát bentlakásos intézmények számára, melynek célja, hogy segítse megvalósítani azokat a terveket, amelyek az érintett intézményeken belüli életmód javítását célozzák meg a haladás szellemében. A kezdeményezés óriási sikert aratott, hiszen a felhívásra több mint 100 kiváló pályázat érkezett 60 intézményből az ország egész területéről.

Az Essity Hungary Kft. pályázatával azokat a bentlakásos szociális intézményeket célozta meg, amelyek innovatív és fenntartható módon, pozitív és konkrét módszerekkel, szenvedéllyel segítik a bentlakók életminőségének javítását. „Mi az Essity-nél mindent megteszünk, hogy támogatást nyújtsunk a Szenvedélyünk, hogy segítünk programunkon keresztül. Célunk, hogy javítsuk a szociális intézményekben lakók életminőségét és az ott dolgozók munkakörülményeit fenntartható módszereken keresztül” – olvasható a pályázat honlapján.
A pályázók idén három különböző témakörben nyújthatták be kreatív elképzeléseiket. A „Ne pazarolj! – Fenntartható működés” elnevezésű kategóriába az intézmények hatékonyabb működését környezetbarát módon biztosító ötleteket, a „Ne égj ki! – Fenntartható gondoskodás” kategóriába a dolgozók munkakörülményeinek javítását célzó ötleteket, míg a „Maradj mozgásban! – Fenntartható életminőség” kategóriába az ellátottak mindennapi aktivitását előmozdító ötleteket vártak.

A három különböző témakör mindegyikében egy-egy végső győztest hirdettek, akiknek a jutalma bruttó 1 millió forint:

  • A pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátásával foglalkozó borsodivánkai Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény melegház, magaságyás és komposztáló létesítésére pályázott. A már meglévő fóliasátraik mellé egy modern melegházat szeretnének építeni, ezzel fejlesztve kertjüket és kertészetüket. A helyben keletkezett zöld hulladék újrahasznosítása révén érnék el intézményük hatékonyabb, környezetbarát működését.

  • A Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ dolgozói munkakörülményeinek javítására pályázott. Az intézmény 2018-ban megkezdett felújításai munkálatai, valamint a pandémiás időszak mind fizikailag, mind mentálisan rendkívül megterhelő volt munkatársaik számára, így dolgozóik leterheltségének csökkentése érdekében csapatépítő tréningek megvalósítását, munkahelyi pszichológus alkalmazását, valamint egy masszázsfotel beszerzését tervezik.

  • A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthona kültéri fitneszgépek telepítésére pályázott. Az eszközök segítségével mind lakóik, mind dolgozóik fizikai és mentális egészségének megőrzéséhez szeretnének hozzájárulni, hiszen így egy esetleges újabb pandémiás lezárás esetén is lehetőségük lesz mindennapos testmozgást végezni az intézmény területén belül.

 

A három nyertes pályázat mindegyike tökéletesen megfelelt a kiírásban foglaltaknak, miszerint találékonysággal és kreatív módon tovább javíthatják a gondozottak életvitelét és szociális kapcsolatait, erősíthetik önbecsülésüket, továbbá teljesebbé tehetik mindennapjaikat.

A pályázatok szakmai elbírálását rangos szakemberek végezték:

Joó Kinga: A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja
Prof. Dr. Szabó László: Orvosigazgató, Főosztályvezető főorvos – Heim Pál Gyermekkórház m.b. igazgató, SOTE – Egészségtudományi kar, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Családközeli ellátások tanszék
A Magyar Kontinencia és Urogynecológiai Társaság elnöke
Bugarszki Miklós: A Magyar Ápolási Egyesület alelnöke, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ápolási igazgatója
Bugyinszki László: Az Essity kereskedelmi igazgatója

Az Essity szeptember 15-én megrendezett különleges, egyedi online díjátadó gáláján a résztvevőknek lehetősége nyílt részletesen megismerkedni a győztes pályázatokkal, emellett a legjobb 15 pályaművet benyújtó intézményt külön is díjazták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük