EgyébMárkaépítés

Három évtizede tartó sikersztori

Jubileumát ünnepli a SPAR Magyarország 2021-ben. Heiszler Gabriella és Szalay Zsolt, a vállalat ügyvezető igazgatói egy olyan áruházláncot vezetnek, amely indulása óta a hazai kiskereskedelem élvonalában van. A titok szerintük annyi, hogy az elmúlt harminc év során mindig a vásárlók igényeit helyezték üzleti döntéseik középpontjába.

A SPAR Magyarország éppen harminc éve kezdte meg működését hazánkban. A társaság vezetői örömmel tekintenek vissza az elmúlt harminc évre, sikeres évtizedeket tudhat maga mögött a cég.

Folyamatosan bővülő üzlethálózat – széles, minőségi áruválaszték

1990-ben kezdtük meg működésünket, az első szupermarketünket pedig 1991-ben nyitottuk meg Tatán, ezt követően évről évre bővültünk” – idézte fel az indulás pillanatait Szalay Zsolt. Hozzátette: „Üzlethálózatunk azóta már 600 tagúra bővült és eredményeinkhez nagyban hozzájárultak a népszerű franchise egységek nyitásai is, melyek száma 2021-re már elérte a 221-et, így országszerte 102 településen találhatóak meg.”

Heiszler Gabriella a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója

Szalay Zsolt a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója

Az áruházlánc kiemelten kezeli a vásárlói élmény maximalizálásával kapcsolatos fejlesztéseit, szerethető és praktikus újításokat kínál a vevőknek, amelyektől élménnyé válik a bevásárlás a SPAR és INTERSPAR áruházakban. Heiszler Gabriella szerint a SPAR három évtizedes piaci sikerének egyik alapköve a magas színvonalú, minőségi kiskereskedelem. „Széles áruválasztékkal igazodunk a különféle vásárlói igényekhez, törekszünk a kedvező árszint biztosítására, illetve a vásárlókat mindig partnernek tekintjük, üzletpolitikánk lényege az ő kiszolgálásuk” – foglalta össze üzleti krédójukat az ügyvezető igazgató, aki a szortiment kapcsán kiemelte, hogy a vállalat 1997-ben kezdett saját cégnévvel ellátott termékeket is bevezetni, mára több mint 30 saját termékcsaláddal várja a vásárlókat.

Az áruházlánc ma már 3600-nál is több saját márkás árut forgalmaz, amelynek fele élelmiszer.

Bővülő saját húsüzem és kényelmi termékek

A hálózatfejlesztéssel és az árukínálat bővítésével párhuzamosan a jelentős frisshús- és húskészítmény-értékesítés alapozta meg a saját tulajdonú Regnum húsüzemünk létesítését 2004-ben. Az egyre növekvő keresletet látva pedig gyártási kapacitás bővítése mellett döntöttünk és megvásároltuk a ZIMBO Perbál Húsipari Termelő Kft. perbáli üzemét, amely 2020 novemberétől Regnum Húsüzem Perbálként működik, sőt az egység valamennyi dolgozóját is átvettük” – fogalmazott Szalay Zsolt, hozzátéve azt is, hogy a fogyasztói igények átalakulásával megnőtt az egyszerre gyors és minőségi étkezések iránti igény. Ezért hozta létre a vállalat a SPAR enjoy. convenience üzemet Üllőn. Két év alatt a termelési eredmény megduplázódott, az elmúlt három év során összesen a 3,2 milliárd forintos bevételt is megközelítette az új egység.

Szalay Zsolt elmondta azt is, hogy napról napra többen vásárolnak be az áruházlánc online shopján. A 2019-ben 960 millió forintos beruházással elindított SPAR online shop előnyeit jelenleg Budapesten és közel ötven környező településen, Tatabányán, Kecskeméten, illetve Zalaegerszegen és szűkebb vonzáskörzeteikben, Székesfehérváron illetve a Velencei-tó vidékének kilenc, turisztikailag frekventált településén élvezhetik a vásárlók amellett, hogy folyamatosan bővül a drive-in, személyes átvételi lehetőség is.

 

Elkötelezettség a hazai termelők és beszállítók iránt

„Az üzleti sikerek mellett szót kell ejteni az áruházlánc hazai termelők, kereskedők melletti elkötelezettségéről. A SPAR-ban az élelmiszerjellegű termékek beszerzése több mint 90%-ban itthon működő cégektől történik. Régóta kiemelt jelentőséggel bír számunkra, hogy a hazai agráriumot és élelmiszeripari feldolgozókat, a családi vállalkozásokat és magyar gazdákat segítsük piachoz” – hangsúlyozta Szalay Zsolt. Az áruházlánc több termékcsoport esetében pedig kizárólag az országban előállított árukat forgalmaz. „A világjárvány időszakában különösen fontos volt a Magyar Termék Nonprofit Kft. „Vedd a hazait! Védd a hazait!kezdeményezéséhez történő csatlakozás és hazai árufejlesztéseket felkaroló Hungaricool by SPAR termékinnovációs verseny is” – tette hozzá Szalay Zsolt.

Elkötelezettség a fenntarthatóság mellett

Heiszler Gabriella rámutatott arra is, hogy a SPAR aktív szerepet vállal a Föld jövőjét érintő ügyekben. A kiskereskedelmi áruházlánc a hulladékkezeléstől a logisztikán át a reklámtevékenységig egyre több környezetkímélő megoldást alkalmaz, és vásárlóit is bevonja azok működtetésébe. Egyre bővül a környezettudatos termékek köre, amelyekkel a vásárlók aktívan hozzájárulnak a fenntarthatóbb, zöldebb jövőhöz. Az üzlethálózatban csökken a műanyag csomagolások mennyisége, és egyre több újrahasznosítható papír került felhasználásra. Több helyen lettek elérhetőek a hulladéküveg-gyűjtő szigetek és csökkent a szórólapok súlya is. Az innovatív technológiák használatával csökken az áruházak ökológiai lábnyoma. Az innovatív technológiák használatával csökken az áruházak ökológiai lábnyoma. A vállalat üzlethálózatban az energiahasználat során a 2010-es bázisévhez képest 2020-ra 8%-kal csökkent a teljes szén-dioxid-kibocsátás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük