EgyébInnovációMárkaépítésMarketing

Megbízhatóság és innováció – alapértékkel a kihívásokkal szemben

Egyre többet tudunk arról, hogy a koronavírus mely iparágakra hogyan és milyen mértékben volt hatással. Az elmúlt év kihívásai a mezőgazdaságot sem hagyták érintetlenül. Hogyan változott a hazai piac egyik legnagyobb szereplőjének, a KITE Zrt.-nek a működése a pandémia által? A kérdés kapcsán Balogh Viktorral, a KITE Zrt. marketingigazgatójával beszélgettünk.

Sikerült-e gyorsan és rugalmasan reagálni a tavalyi év során a kialakult új helyzetre?

Balogh Viktor: 2020 tavaszán megalakítottuk a KITE Zrt. Operatív Törzsét, amelynek az volt a feladata, hogy az elkövetkezendő, be nem látható időre egy olyan működési struktúrát állítson össze, ami a legfontosabb paraméterek figyelembevételével biztosítja cégünk működését és a partnerek ellátását. Elsősorban az egészségmegóvás volt a legfontosabb feladat. A kormány által előírt szabályokat betartva két részre bontottuk a humánállományunkat, és különböző szektorokat alakítottunk ki. Új rendszert vezettünk be a munkavállalók védelme érdekében: a dolgozókat A és B hétre osztottuk be, és figyelembe vettük, hogy ki mikor, hova léphet be, kivel találkozhat. Ezek a szabályok senki által nem voltak felülírhatók. A beléptetéseknél folyamatosan ellenőriztük a dolgozókat, bármilyen gyanú vagy első számú kontakt esetén pedig automatikusan 10 napos tilalom lépett érvénybe. Ennek leteltekor a cég vállalta az ellenőrző tesztelés összes költségét. Természetesen valamennyi előírt és ajánlott védőeszközt biztosítottuk munkavállalóink számára és az ügyféltereinkben egyaránt. Új takarítási rend lépett életbe, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag óránként takarítva van az épület. Igyekeztünk a legmegfelelőbb döntéseket meghozni. Tudtuk, hogy mire vagyunk képesek, és ezt a KITE Zrt. 1600 dolgozójával közösen sikerült is kivitelezni.

Mennyiben változott a KITE Zrt. kommunikációja az elmúlt év során?

Balogh Viktor: Úgy gondolom, hogy egy váratlan esemény nem változtathatja meg egy márkának az alapértékeit. Mi alapvetően ezekre az értékekre koncentráltunk. Egyik oldalról ez a megbízhatóság volt, ami ebben a szituációban kimondottan fontos szerepet kapott. A másik oldalról pedig az innováció egy fontos értéke a KITE Zrt.-nek. Nagyon erős digitális fejlesztéseink voltak már korábban is, mi továbbra is innovatívak maradtunk, és a tavalyi év során is számos fejlesztést valósítottunk meg.

Az e-kereskedelem kérdései viszont intenzívebbek lettek, hiszen a KITE Zrt. portfólióját nem lehet egy webshopban elhelyezni. Az elmúlt időszakban a kommunikációnkat elsősorban az online platformokon tudtuk megvalósítani. Az online felhasználók száma is jelentősen megnőtt, és a mérések azt mutatták, hogy az a réteg, aki korábban elzárkózott az online világtól, az mostanra sokkal nyitottabb lett. Az eddig marginális felhasználónak bizonyuló 60 év feletti korcsoport is megtanulta a digitális platformokat kezelni. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt évben megnőtt a szakmai cikkek szerepe, ami pozitívnak mondható, hiszen az olvasás fontossága továbbra is jelentős maradt.

Balogh Viktor, a KITE Zrt. marketingigazgatója

Melyek voltak a legnagyobb kihívások?

Balogh Viktor: A tavasz egyik legfőbb kérdése elősorban a logisztika kapcsán merült fel, ami elsősorban a szállítmányok mozgásának és időben történő megérkezésének biztonságát tette kérdőjelessé. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a mi ágazatunkat nem érinti, köszönhetően a készletgazdálkodási elveinknek. Voltak természetesen problémák, de a logisztika nem állt le. A telephelyeinkre elősorban a járványhelyzet kapcsán nagyon szigorú ki- és behajtási szabályokat alkalmaztunk, aminek kapcsán a kiszállítással foglalkozó logisztikai láncainkat meg kellett erősíteni. A járványhelyzet miatt jelentős veszteségeket nem szenvedtünk el, ugyanakkor magának az egész szektornak a humánerőforrás-problémái előtérbe kerültek. Egy kezelő kiesése vagy egy karantén elrendelése pedig tovább erősítette ezt a hatást. Ennek megfelelően szintén kiemelt feladat volt a humánkapacitásunk megőrzése és fejlesztése, és ezen koncentrált tevékenységnek köszönhetően sikeresen tudtuk bővíteni munkavállalóink számát 2020-ban is.

Mennyire tudtak alkalmazkodni a kollégák a megváltozott helyzethez?

Balogh Viktor: A munkavállalók érdekében megvizsgáltuk, hogy mi az a munka, ami otthonról is elvégezhető. Megvizsgáltuk munkavállalóink környezetét, és biztosítottuk a home office-ban történő munkavégzéshez a szükséges eszközöket. Belső kommunikációnkat is jelentős mértékben online eszközök segítségével oldottuk meg. Mindenki megtanulta, hogyan kell ebben a világban működni és jól használni a rendelkezésre álló platformokat. A megszokott társas érintkezést természetesen ez nem pótolja, valamint azt tapasztaltam, hogy a kreatív feladatokat online platformon keresztül bizony sokkal nehezebb kivitelezni.
Személyes élményem, hogy a közösségérzet is megváltozott az elmúlt időszakban. A központi irodánkban nagyon sokan dolgozunk, így nehéz mindenkit megismerni név szerint. Az elmúlt év során, ahogy korábban mondtam, A és B hét szerint működtünk, így a központi irodában minden héten fixen ugyanazok az emberek találkoztak. Az arcokhoz, szép lassan nevek, emberek társultak, és ezáltal egy másfajta kapcsolat alakulhatott ki. Talán a közösségérzet is – másképp, mint korábban – szorosabb lett. Ez egy olyan pozitív dolog ebben a borzasztó szituációban, ami mindenképpen segíteni fogja a „helyrerázódást” mindannyiunk számára.

Hogy látja a jövőt? Milyen változtatások maradnak meg a KITE Zrt. életében a pandémia által?

Balogh Viktor: Azt gondolom, hogy olyan tapasztalatokat szereztünk az elmúlt év során, amiket tovább kell vinnünk. A világ állandóan változik, és teszi mindezt egyre dinamikusabban. Ezekre folyamatokkal, szervezettel, humán erőforrással reagálni szükséges és folyamatosan fejleszteni kell. Mi ezt tesszük most is, és a jövőben is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük