Marketing

Social Media – automatizálva // Smart marketing

Hihetetlenül gyors és kiterjedt, hálószerű változások zajlanak a Social Mediában. Követni, kezelni ma már csak automatizált rendszerekkel, programokkal lehet. A cégek nem maradhatnak ki a közösségi terekből. Hiszen üzleti partnereik és a fogyasztóik is ott tartózkodnak. Ott élik üzleti és magánéletüket, ott informálódnak, ott vásárolnak, és ott szórakoznak. Ám nem maradnak egy helyben. Rohamosan változtatják kedvenc helyeiket, ízlésüket, igényeiket.

Főleg az Y és a Z-generáció válik hagyományos eszközökkel követhetetlenné. Automatizált követőrendszerek, profi technológiák, alkalmazások képesek csak arra, hogy elérjék őket, bárhol vannak. És arra is, hogy személyesen szólítsák meg, tudjanak róluk mindent, és még az érzelmeikre is hassanak.

A Social Media a perszonalizált automatizáltság korát éli.
Ez már nem az amatőrség tere.

Merre megy a Social Media világa, s hogyan használjuk üzleti célokra? A konferencián világos pillanatképet vázolunk. A megvalósításhoz pedig szakemberek segítségét ajánljuk.

A konferenciára a kis-, közép- és nagyvállalati döntéshozókat, értékesítési és marketingvezetőknek, kommunikációs szakembereket várják.

Meghívott előadók:

Bártfai Balázs ügyvezető, Netlight Consulting
Berki Zsolt online marketing tanácsadó, MBM Solvers
Bonyhádi Gábor CMO, Codecool
Boroznaki Gergő ügyfélkapcsolati igazgató, Crane
Demcsák Zsuzsa műsorvezető
Kéri Gábor digital managing partner, Positive by Hinora Group
Kiss Benedek, Kiss Tamara tanulók
Kormos Nikolett Facebook-specialista, szövegíró, 7 Digits Growth,
Kukoly Dávid marketingszakértő, Shoprenter
Lévai Richárd marketingvezető, RG Stúdió
Novák Ferenc social media business unit leader, Neo Interactive
Szaladják Linda AdWords hirdetési specialista, Lindkom Marketing
Szántó András marketingmenedzser, Codecool
Szántó Péter alapító, SpringTab
Szinte Lóránd online marketingszakértő
Szutor Ferenc ügyvezető, DataMe Kft.
Vavrek Balázs marketingvezető, Kreatív Kontroll Kft.

Kiemelt témák:

Smart marketing. Social Media trendek 2019-ben.
• A Social Media (SM-) marketing 4.0. Kövesd mindenhová!
• Machine learning és automatizmus a sikeres Google Ads kampányok mögött.
• A marketingautomatizált weboldal. Nem csak drágán lehet!
• A legjobb felületek és módszerek üzleti célú használatra.
• 10 tipp és eszköz 2019-re.
• A hirdetésszöveg-írás pszichológiája.
• Hol beszélgetnek egymással a fiatalok? Snapchat,WhatsApp, Viber,…?
• A cookie-biznisz.
• #instahype: releváns és hiteles tartalom az Instagramon.
• Talk-show: Már ciki! Most menő! A Z-generáció tartózkodási helye.
• Social commerce. Közösségi média webáruházakra szabva.
• SEO-trendek 2019.
• Hogyan és mit posztolj automatán? Messenger, mint sales funnel.
Szaporodnak a Facebook-gondok? Hogyan járjunk túl az FB eszén?
• Influencer marketing. Z-generációs kedvencek profiljai.

 

Időpont: 2019. február 14. (csütörtök), 9.00–16.00
Helyszín: Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, Örs vezér tere 24.

 

Részletek és regisztráció: https://piacesprofit.hu/konferenciakozpont/a-kkv-akademia-konferenciai-2019-1-felevben/

 

Regisztráljon a Piac & Profit KKV-AKADÉMIA több konferenciájára egyszerre, dupla earlybird kedvezménnyel!

 

További felvilágosítás és információ:
Tel.: (1) 239 – 9597
E-mail: konferencia@piacesprofit.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük