Ritók Nóra grafikusművész és tanár, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője 2000 óta dolgozik saját alapítású művészeti iskolájában Berettyóújfalun és környékén mélyszegénységben elő gyermekekkel és családjaikkal. Komplex programjuk során tehetséggondozással és esélyteremtő, terepi munkával is foglalkoznak. A közel 20 éve működő szervezet alapítójával a közösségépítés jövőjéről, az összefogás erejéről és a gyorsan változó világ hatásairól beszélgettünk.
Ez az újság a jövőről szól, Te pedig egy olyan közegben mozogsz amiről sokaknak a jövőtlenség jut eszébe. Mit gondolsz erről? Mi lesz a „láthatatlan Magyarországgal” egy mesterséges intelligencia, robotika, tudás alapú gazdaság korában?
Nem fogja őket megérinteni ez a világ. Olyan mértékű leszakadás, olyan távolságok vannak minden tekintetben, hogy ez a világ értelmezhetetlen abban a közegben.
Az Igazgyöngy sokak szemében az összefogás erejéről is szól, egy pozitív példa, hogy így lehet eredményeket elérni. Lehet-e ezt a példát terjeszteni, megtanulható-e ez más hátrányos közösségeknek? Ez lenne a jövő, vagy csak tüneti kezelés?
Alapítványunk a kezdetektől az adaptálhatóságban, a multiplikálásban gondolkodik. Túl sok ígéretes, főleg oktatási modellt láttam már remekül elindulni, ám mikor az illető, aki fejlesztette, kiszállt belőle, mert vagy megváltozott az élethelyzete, vagy egyszerűen nem bírta tovább, elhalt a dolog. Szakirodalmi lábjegyzet maradt csupán. Az Igazgyöngy sok eleme leírható keretek között fejlesztett. Sokan látogatnak meg minket, próbálják átvenni azt, ami itt már jól működik. Például oktatási módszerek, közösségfejlesztés, kommunikáció, munkahelyteremtés, és még sok más területen van olyan tapasztalati tudás nálunk, ami nélkülözhetetlen a hatékonysághoz. Bár a modellt lokálisan fejlesztjük, rendszerszintű kiterjesztés a vágyunk, hiszen nagyon sok település van ugyanilyen helyzetben, megállíthatatlanul csúszva lefelé. A képessé tevés módszertana átvehető. Azzá formáljuk. Stratégiában gondolkodva, hosszú távon, türelemmel. A tüneti kezelés nem elég. A probléma gyökeréig kell lemenni, megérteni, és megpróbálni hatni rá.
Amint a könyvedben is írtad, hogy mennyire távoli és nem ismert a többségi társadalom számára a mélyszegénységben élők helyzete. Mit tapasztaltál, mit hoz ki az emberekből, amikor megismerik a történeteidet? A helyi összefogás mellett mit tehet a többségi társadalom a mélyszegénységben élőkért?
Azt hiszem, sok embert elgondolkodtat, a visszajelzések alapján azt látom, sokaknál szemléletváltást is jelent, és tettekre sarkall. Sokan felismerik, hogy egy olyan társadalom, ahol ekkora a szakadék, előbb-utóbb élhetetlen lesz mindkét fél számára. Mindenki tehet valamit. Tavaly írtam egy listát a honlapunkra Segítő térkép címmel. 100-féle olyan területet, tevékenységet tudtam összegyűjteni, amivel egy gyerekszegénység ellen küzdő szervezet munkáját segíteni lehet. A lista még bővíthető. Azt hiszem, a döntés a lényeges. Hogy akar-e valaki segíteni vagy nem. Ha igen, akkor meg fogja találni azt a területet, ahol bekapcsolódhat.
Látható-e nyitottság a for profit szférából az Igazgyöngy iránt? Hogyan tudnak kapcsolódni a ti munkátokhoz?
Igen, évről évre örvendetesen nő a céges odafordulás is irányunkba. Az ügy, a gyerekszegénység ügye egyre több cég CSR tevékenységében jelenik meg. A cégek jelen vannak pénzadományokkal, termékadományokkal, szolgáltatásokkal, önkéntes munkával az
Igazgyöngy mellett. Ez is egy döntés. Ha a szándék megszületett, a segítségnyújtás kidolgozása már részletkérdés. Sok cég marad mellettünk, hosszabb távon is. Ami nekünk is egy jó visszacsatolás az együttműködésünkről.
A világ (így a magazinunk is) a megváltozott fogyasztói szokásokról beszél, és próbálja megérteni, értelmezni a mintákat és trendeket. A szegregátumban élők világában látsz-e változást? Eljut-e, hogyan hat rájuk a gyorsan változó világ, a Facebook, okostelefonok stb. elterjedése?
A legnagyobb bajnak látom, hogy a problémától távol élő többség nem képes elengedni a 19. századi „tisztes szegénység” ideáját, még mindig a móriczi szegénységképet tartja etikusnak, és nem veszi figyelembe a 21. század fogyasztói világát. Amiben a legfőbb üzenet, hogy FOGYASSZ! A modern kor, a jólét attribútumait sulykolja mindenhol minden, a szegénységben is. Furcsa képet hoz létre, amiben megfér egymás mellett a két téglára tett lábasban, a szabadban fövő ebéd mellett az okostelefont használó ember, a vezetékes víz nélküli házban a plazmatévé. Ezt érteni nehéz annak, aki csak a tárgyak jelenléte miatt ítélkezik. Ami engem aggaszt, hogy úgy vannak jelen például egy digitális térben, hogy nincs valós tudás sem annak lehetőségeiről, sem a veszélyeiről. Úgy használják, hogy közben nem értik, és nem tudják arra használni, hogy az életükön változtasson. Ebben sok feladata
van az iskolának. Ám úgy tűnik, egyelőre az oktatás ebben sem és másban sem látja el esélykiegyenlítő funkcióját.