A szagok és illatok láthatatlanul vesznek körül minket, talán ezért foglalkozunk keveset velük – legtöbbször csak akkor tűnnek fel, ha erőteljessé válnak. A szagtudatosságról – vagyis a szagok érzékelésének ismeretéről – kevesen hallottunk még, pedig kulcsfogalom, különösen a szagtalanítás iparágában, ahol az új megoldások már nem csak elfedik, hanem megkötik a levegőben lévő szagmolekulákat. Technológiákról, tévhitekről és a cég történetéről beszélgettünk Horváth Mártonnal, a Telepszagtalanítás ügyvezetőjével.
Brandbook: Kezdjük az elején! Hogyan indult a cég, és mi vezetett benneteket ehhez az iparághoz?
Horváth Márton: A cég története 1997-ben indult édesapámmal. Ő vegyésztechnikus, és az ipari gépek karbantartása, tisztítása érdekelte, különösen ott, ahol vegyi folyamatok is szerepet játszanak. Innen jött az a szemlélet, hogy megfelelő technológiával jelentősen lehet javítani a rendszerek működését és élettartamát. A 2000-es évek elején találkozott egy olasz céggel, amelyik szagtalanító rendszerekkel foglalkozott. Ez akkor Magyarországon még szinte ismeretlen volt, a technológiai háttér viszont adott, így elkezdtünk ebbe az irányba fejlődni.
Bb: Te mikor kapcsolódtál be a cégbe?
HM: Már középiskolásként, az olasz partnerrel való kommunikáción keresztül. Ez azért volt fontos, mert így első kézből ismertem meg a technológiát. Később egyre aktívabb lettem, majd 2020–2021 körül teljes állásban is beléptem, és tudatosan elkezdtem formálni a működést.
Bb: Milyen szemléletet hoztál, és mi maradt meg a családi alapokból?
HM: A legfontosabb alapfilozófia az, hogy olyan területen dolgozzunk, ahol valódi, speciális tudásunk van. Olyat csináljunk, amit más nem tud vagy nem akar vállalni, mert ez egyrészt üzletileg stabil, másrészt szakmailag is értékteremtő. Ezt a szemléletet viszem tovább én is.
Bb: Tudsz mondani olyan esetet, amikor éreztétek, hogy a munkátok javította valakinek a mindennapjait?
HM: Igen. Egy gyár környékén például korábban erős szagprobléma volt. Egy partnerünk mesélte, hogy napközben már nem érzik a szagot a környéken, de éjszaka továbbra sem lehet szellőztetni. Kiderült, hogy a rendszer időzítve volt, és éjjel leállt. Ez egyrészt bizonyította, hogy működik a technológia, másrészt rámutatott arra, hogy mennyire fontos a megfelelő beállítás. És arra is, hogy ez nagyon konkrét életminőségi kérdés.
Bb: A weboldalatokon számos edukációs jellegű cikk található, miért tartjátok fontosnak ezt?
HM: Azért, mert még maga a technológia létezése sem közismert. Az úgynevezett ozmogén sorompó például egy olyan megoldás, ahol finom porlasztott köddel és hatóanyaggal megkötjük a levegőben lévő szagmolekulákat. Ez világszinten is viszonylag ritka. Sokan ismernek más megoldásokat, mint a biofiltert vagy az aktív szenes szűrőt, de ezek nem univerzálisak. Vannak helyzetek, ahol egyszerűen nem alkalmazhatók, például egy nagy, nyitott trágyatárolónál, észszerű költségen. Ilyenkor jön képbe a mi technológiánk, ami sokkal rugalmasabb.
Bb: Az edukáció tehát nem csak a cégeknek szól?
HM: Egyáltalán nem, a lakosságnak is. Nagyon sok olyan konfliktus adódik, ahol a telep azt mondja: „Itt vagyunk 50 éve, a disznó szaga ilyen.” A lakó pedig azt mondja: „Ez elfogadhatatlan.” És közben egyik fél sem tudja, hogy van megoldás. Ha a lakosság tisztában van a lehetőségekkel, akkor már nem csak panaszkodik, hanem kezdeményezni tud. Ez egy teljesen más helyzet.
Bb: A szagtudatosság fogalma sokak számára újdonság lehet. Mit jelent ez pontosan, és miért fontos a mindennapjainkban?
HM: Azt, hogy értjük, mit érzünk. Egy szag lehet kellemetlen, de nem feltétlen veszélyes. Lehet ismeretlen, és akkor meg kell keresni a forrását, nem azonnal következtetéseket levonni. Nagyon sok esetben a szagok érzékelése mögött pszichológiai reakciók állnak. Hallottam olyan lakossági visszajelzéseket, ahol emberek egészen extrém dolgokat feltételeztek egy szag forrásáról – például illegális tevékenység, halott emberek elvásva, és a sort még folytathatnám. Látszik tehát, hogy milyen keveset tud a világ az olfaktometriáról, a szagérzékelés tudományáról, Magyarországon alig néhány ember foglalkozik ezzel.
Bb: Technológiai szinten hogyan működik a szagtalanítás?
HM: A lényeg, hogy nem elfedjük a szagokat, hanem megkötjük őket. A finom porlasztott vízrészecskékhez kevert hatóanyag elektrosztatikus módon kapcsolódik a szagmolekulákhoz, majd ezek a részecskék kicsapódnak és visszakerülnek a talajra. Ha ezzel szemben csak illatosítunk, akkor a szag ott marad, csak hozzáadunk egy másik illatot. És ebből lesz az a jelenség, amit mindenki ismer: a kellemetlen szag és az illatosító keveréke. Ami gyakran még zavaróbb.
Bb: Mik a leggyakoribb tévhitek az iparágban?
HM: Az egyik, hogy létezik univerzális megoldás. Pedig nincs. Minden technológiának megvan a maga helye és korlátj
a. A másik az, hogy a szagtalanítás egyenlő az illatosítással. Ez alapvető félreértés.
Bb: És az üzemeltetői oldalon?
HM: Ott az a tévhit, hogy a rendszer a beüzemelés után „magától működik”. Valójában minden megoldás igényel karbantartást, felügyeletet és anyagellátást.
Bb: Mi motivál a mindennapi munkádban?
HM: Az, amikor egy rendszer működik, és ennek hatását érzékelni is lehet. Amikor kimész a helyszínre, és tényleg kisebb a szag – ez nagyon konkrét sikerélmény. Ahogy az is, amikor olyan új problémával találkozunk, amire még nincs kész megoldás. Ilyenkor jön a kutatás, a kísérletezés, a nemzetközi kapcsolatok – ez az igazán izgalmas része a munkának.
