Adat

Top 3 civil szervezet, ahova az adónk 1%-a kerül

Közeleg a személyi jövedelem adó 1% felajánlásának május 20-i határideje, így itt a remek alkalom átgondolni, hogy melyik szervezetet szeretnéd ezáltal támogatni. Az elmúlt év során is mindenki rendelkezhetett adója 1%-ának felajánlásáról. Ez nemcsak azért fontos, mert így hozzájárulhatunk egy, a szívünkhöz közel álló civil szervezet céljainak megvalósításához, hanem azért is, mert a támogatások száma és az összes felajánlás összege nagyságrendileg számszerűsíti egy-egy alapítvány erejét és társadalmi megítélését.

A friss felmérés alapján kijelenthetjük, hogy a magyarok jó szándéka elsődlegesen a gyermekeket segítő szervezetek és az állatvédelmi szervezetek felé irányul. A “legjobb civil szervezetek” dobogója mellett cikkünk feltárja a leginkább támogatott vallási szervezeteket is, illetve bepillantást enged azokba a támogatói programokba, melyek immár évről-évre segítik a civil szervezetek munkáját.

A BP Digital széles spektrumú felmérése az adónk 1%-ának nyomában

A BP Digital SEO ügynökség a kutatása során összesen több mint 27,000 civil szervezetből válogatta össze azokat, amelyek valamilyen szempontból kimagasló eredményeket értek el.

Elsődleges adatforrásuk a NAV által közzétett adó 1%-os felajánlásokról készült lista volt, illetve elemző szoftverek segítségével is vizsgálták a civil szervezetek online forgalmát.

Megvizsgálták a non-profit szerveződéseket aszerint, hogy mekkora támogatást kaptak az elmúlt évben, hogy hány fő támogatta az adott alapítványt adójával, illetve, hogy mekkora forgalom érkezett a szervezet weboldalára és mennyire hiteles az adott weboldal a Google értékelése szerint.

Emellett TOP 3 kategóriákat is létrehoztak a leginkább támogatott tematikájú (gyermekek, állatvédelem, vallási, kulturális) szervezetek között.

2019-ben is a gyermekek és az állatok a legtámogatottabbak

A részletes és több szempontot vizsgáló felmérésből kiderül, hogy 2019-ben az SZJA 1%-os felajánlások TOP 50-es kategória listájának élén a Bátor tábor Alapítvány áll, őket követi az Országos Mentőszolgálat Alapítványa, a dobogó harmadik helyre pedig a Magyar Gyermekmentő alapítvány került. Szorosan utánuk olyan szervezetek következnek, mint a Noé Állatotthon vagy a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Ha azt vizsgáljuk, melyik civil szervezetnek adta a legtöbb magyar állampolgár az 1%-át, akkor is a No.1 a Bátor Tábor, majd ismét az Országos Mentőszolgálat következik, a harmadik pedig a Szent Márton Gyermekmentõ Szolgálat Közhasznú Alapítvány. Ebben a vizsgálatban is előkelő helyen szerepel néhány állatvédelmi szervezet is.

A pandémia miatti nehéz időkben tehát úgy tűnik, az emberek figyelmet fordítanak arra, hogy a védtelen és még kiszolgáltatottabb csoportoknak ajánlják fel 1%-ukat.

TOP10 non-profit szervezet (SZJA 1% támogatás alapján)

# Szervezet neve Támogatás összege (Ft)
1 BÁTOR TÁBOR ALAPÍTVÁNY 143,386,629
2 ORSZÁGOS MENTÕSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY 122,430,908
3 MAGYAR GYERMEKMENTÕ ALAPÍTVÁNY 80,822,945
4 SZENT MÁRTON GYERMEKMENTÕ SZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 80,004,023
5 RÁKOSMENTI NOÉ BÁRKÁJA ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY 76,122,839
6 PIROS ORR BOHÓCDOKTOROK ALAPÍTVÁNY 71,745,196
7 REX KUTYAOTTHON ALAPÍTVÁNY (REX ALAPÍTVÁNY) 66,043,481
8 GYERMEKMENTÕ TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY 61,254,301
9 EGYÜTT A DAGANATOS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY 60,803,996
10 MADÁRKÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY 57,598,883
A civil szervezetek honlapjai is versengtek

A felmérés részeként a BP Digital vizsgálta a szervezetek weboldalainak látogatottságát és úgynevezett domain hitelességét is, hiszen az online népszerűség is sokat elárul egy ilyen non-profit szervezet munkájáról és eredményességéről.

Az élen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldala, a második helyen pedig az Országos Magyar Méhészeti Egyesület honlapja található, de a dobogóra felkerült a TASZ webes felülete is. Érdekesség, hogy a Google szemében is a leghitelesebb (domain rating alapján) non-profit szervezet a Magyar Madártani Egyesület oldala.

Kutatásukban a SentiOne online listening cég kutatócsapata segítségével monitorozták az online népszerűséget is (social media, blogok, fórumok), és a legnépszerűbb civil szervezet a Social Index alapján a Baptista Szeretetszolgálat lett, ezt követi a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), majd a Noé Állatotthon Alapítvány.

Non-profit toplista

A tematizált szervezetek abszolút toplistája a következőképpen alakult 2019-ben:

  • A gyermekek támogatására idén is hatalmas összeg gyűlt össze az adók 1%-ából, összesen több, mint 300 millió forint értékben. Első a Bátor Tábor, második a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, harmadik a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat.
  • Az állatvédelmi szervezetek dobogóját a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Baráthegyi Vakvezetõ és Segítõ Kutya Iskola Alapítvány és a Miskolci Állatsegítõ Alapítvány hódította meg.
  • Kulturális területen a Pintér Béla és társulata nyerte el az első helyet 3,6 millió forinttal, a második helyen a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány végzett, a harmadik pedig a Torkos András Evangélikus Művelődési Alapítvány lett.
  • A vallási intézmények közül a legtöbb hozzájárulást a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta, a második helyen a Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány áll, a harmadik helyre pedig a Nemzetközi Bibliakutatók Magyarországi Társasága került.

A kutatás minden aspektusa, részletei és a teljes ranglista illetve a támogatások mértéke elérhető a BP Digital kutatásában. Továbbá hasznos információk olvashatóak a tanulmányban a non-profit szervezeteket támogató programokról és a 2020-as civil díjak nyerteseiről is!

A kutatással és egyéb online marketinggel kapcsolatos további műhelytitkokért jó szívvel ajánljuk a BP Digital blogbejegyzéseit és egyéb kutatásait!

Sajtókapcsolat:
Szesztay Péter
peter@bpdigital.hu
+36 20 319 1702

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük