A jól csengő gazdaságpolitikai narratívák szerepe akkor erősödik meg, amikor a valóság fáj — mondja László Géza közgazdász, akivel ezúttal nem a vállalati, hanem a gazdaságpolitikai történetmesélésről beszélgetünk. A 2021-22-es választási költekezési hullám után jelentős megszorításokra volt szükség, amit mindenki megérzett, ráadásul a kormány gazdaságpolitikája 2025-re elvesztette a hitelességét, ezért erősítették fel a megosztó politikai narratívákat. Az új kormány sincs könnyű helyzetben, de ők, a győztesek legalább új történeteket mesélhetnek miközben a régi problémákat igyekeznek megoldani. Ezek közül az egyik legígéretesebb az euró bevezetésének terve és az ahhoz vezető út bemutatása.
Buják Andor Mátyás: Narratíva, gazdaságpolitika, választások — ha ezekről beszélgetünk, nekem rögtön Noah Yuval Harari jut eszembe, konkrétan a Sapiens című könyve. Harari szerint a nyelv és a narratíva eredetileg az ősemberi közösségekben alakult ki, és alapvetően közösségteremtő funkciója van. Nagyon érdekes ez a gondolat a Magyarországra vetítve, a politikai közösségekre, szerinted ez mennyire működik?
László Géza: Az, hogy a metafora működik, a gyakorlatban is láthattuk, és ennek az elmúlt másfél évtizedben fájdalmas következményei lettek. Olyan mértékű megosztó narratívateremtés zajlott a kormány részéről, hogy vannak nyugdíjasok, akik nem beszélnek a nem a kormánypártokra szavazó gyerekeikkel.
BAM: Erősen kapcsolódik a történethez a másik könyv, amit szerettem volna behozni a beszélgetésbe, nevezetesen Byung-Chul Han A narráció válsága. Han azt mondja ki, hogy posztnarratív korban élünk, ahol a jelenlegi narratívák végtelenül nyitottak, határtalanok, és emiatt megnő az igény a zárt narratívákra, és ez az, amit a populizmusnál, a sztereotípiáknál, a konteóknál látunk. Te hogyan látod ezt?
LG: Mindenki, aki közösséget akar építeni, megpróbál egy zárt nyelvet kialakítani, és ezzel erősíteni a tábor kohézióját és növelni a méretét. A Fidesz az elmúlt években e két szempont mentén eltérő sikereket könyvelhetett el. Elég hatékonyan kommunikálták a megosztó történeteiket a régi híveik körében, ezért a rájuk adott szavazatok számában messze nem volt akkora csökkenés, mint azok arányának csökkenésében.
BAM: A félelemre apellált elsősorban a Fidesz történetmesélése?
LG: Igen, a csalódott fideszes szavazók első vad reakciói is erre utalnak. Nem véletlenül haladtak ezen az úton a politikai marketingeseik, az a recept, amit alkalmaztak korábban jól működött. Már 1998-ban ott volt az erős Soros-ellenes és homofób kampány, meg a migrációellenes uszítás. 2022-ben lépett be a sorba a harcias háborúellenes szöveg, ami amúgy egy ügyes improvizáció volt. De 2026-ban már kevésnek bizonyult. Részben azért, mert a gazdasági problémák felerősödtek az elmúlt években és erre nem adott igazi választ a miniszterelnök. 2025-ben a „repülőrajt” üzenet óriási kudarcot vallott, és ez az addig büszkén hirdetett „magyar modellbe” vetett maradék bizalmat is elerodálta. Sőt, szerintem érezni lehetett, hogy Orbán maga sem hisz már benne. A kampányban ezért a politikai narratívákat erősítette a Fidesz, de ez kevésnek bizonyult.
BAM: Ami szerintem érdekes még az aktuális narratívák és azok társadalmi szerepe szempontjából, hogy a XIX-XX. század óta az elbeszélés státusza csökkent a tudománnyal szemben, és az elbeszélés helyett ma gyakran a sokkoló információközlésre szorítkozunk, ami önmagában nem épít közösséget.
LG: Szerintem a sokkoló információk is csak akkor számítanak igazán, ha valamilyen narratívához jól tudnak kapcsolódni. Ha azt olvasom, hogy „el akarják venni a tizenharmadik havi nyugdíjat”, az rögtön aktiválja a négy évvel korábbi szlogent: „ők elvették, mi visszaadjuk”. Azért gyártott a propagandamédia Tisza nyugdíjszakértőket szakmányban, hogy hitelesítse ezt a veszélyt. A rezsicsökkentés és az adók témájában is ilyen manipulatív megoldások sorjáztak.
BAM: Magyar Péter első M1-es interjújában az egyik legelső kommunikációs elem épp az volt, hogy a „rezsicsökkentés mindenkinek jó” mondás egy erős ferdítés, mert például a tűzifára nem is terjedt ki.
LG: Ez a szöveg azzal együtt, hogy egyből meglépték a kiterjesztést, azt jelenti, hogy a Tisza megkezdte a rezsicsökkentés átemelését a saját politikai térfelére. Magyarországon az emberek viszonylag tájékozatlanok az ilyen kedvezmények valódi mértékével, ahogy az inflációval vagy az adók működésével kapcsolatban is. Az utóbbit a fiskális illúziók körébe sorolják a kutatók. Az előző kormány az ilyen tévhitekre játszott rá, amikor csökkentette a személyi jövedelemadó kulcsát, és a keletkező lyukat pedig olyan különadókkal töltötte ki, amiket a cégek fizettek, de tőlünk szedtek be a magasabb árakon keresztül. Miközben az állami újraelosztás mértéke és a lakosság terhei nem változtak érdemben Magyarországon, a propaganda arról harsogott reggeltől estig, hogy a Fidesz csökkenti az adókat.
BAM: Ugye az is elhangzott Orbán Viktortól (bár még 2008-ban) hogy „Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik nem tud kormányozni és le kell mondania.” Habár egy időben még a 400-at is meghaladta, a lemondás természetesen nem történt meg. És ha már itt tartunk – láthatóan javult az árfolyam az eredmények óta. Megelőlegezett ez bizalom?
LG: Szerintem igen. Az euró bevezetésének 2030-as céldátuma nagyon erős gazdasági narratíva, és nagyon pozitív a hatása. Ilyen az elmúlt években egyszerűen nem született kormányoldalon. Az sem mellékes szempont, hogy sokan tudják már azt is, ha Magyarországon tíz éve euró lenne, mint pl. Szlovákiában, az MNB-s rablás sem történhetett volna meg úgy, ahogy megtörtént.
BAM: Visszakanyarodnék még egy pillanatra az elbeszélés funkcióihoz: Han az empátiát, illetve az empatikus készség erősítését is megemlíti az elbeszélés fontos funkciói között. A Fidesz narratívái bizonyos rétegeknél nagyon erőteljesen hatottak, a modernebb, fiatalabb közösségeknél viszont kevésbé. Mi lehet ennek az oka?
LG: Az érzelmeken keresztül a közösség iránti elköteleződést igyekeztek megerősíteni, de számomra érthetetlen módon nem törődtek azzal, hogy mennyire eltávolodtak 2018-tól a fiatal generációtól és azzal, hogy ők mire rezegnek. Rengeteg olyan hír ment ki, ami miatt a fiatalok hülyének érezték volna magukat, ha rájuk szavaznak és a választás előtti utolsó két hónap során sikerült a független médiának és a Tiszának felhangosítani azokat a tényeket, amelyek más társadalmi csoportokban is kiváltották ezt az érzést. Ismerek olyan borsodi kisvállalkozót, aki épp egy bírság befizetése után olvasta az MNB kirablásáról szóló aktuális hírt és azt, hogy viszik ki a szajrét Dubajba és nála ott fordult át végképp a dolog. A kormány abban reménykedett, hogy egy régi beidegződés működik majd. Az, hogy a magyarok korrupcióval szemben viszonylag toleránsak a társadalomkutatók számára régóta ismert. „Hadd vigyék, ha közben nekem is jobb lesz” – ez a mondás járta. De az elmúlt három év stagnálása miatt, az emberek egy jelentős részének nem csak a pénze, hanem a türelme is elfogyott az ilyen hírekkel kapcsolatban és ez is segítette a fordulatot. A „hülyének néznek minket” és az „ennél csak jobb lehet” érzés és az ezeket erősítő mondatok fontos szerepet játszottak a szavazásnál.
BAM: A Medián kutatása is, amire az új könyvedben is hivatkozol, azt igazolja, hogy gazdasági kérdésekben az emberek átlépnek a politikai törésvonalakon, miközben a politikaiakban gyakran meg sem hallják a másik véleményt.
LG: Pontosan. Ha van a másik oldalon egy kedvezőbbnek tűnő javaslat — például az egészséges élelmiszerek alacsonyabb áfája —, az simán beelőzheti és be is előzte a témába vágó kevésbé ütős fideszes javaslatot. A migránsveszéllyel kapcsolatos vélekedések kevésbé megingathatóak.
BAM: Az egészségügy mindkét oldalnak nehéz terep. Egyik fél sem tudott igazán jó narratívát felépíteni ezen a téren.
LG: A gazdasági szempontok itt is fontosak. Mindenki kerülte a forró kérdéseket. A hagyományos állami modell láthatóan kudarcot vallott, kórházaink gyakran ötven évvel ezelőtti képet mutatnak, a magánegészségügy meg egy elég kiszámíthatatlan szabályozási környezetben működik, rövid távon tervez, az átjárás a két rendszer között rossz. Az előttünk álló feladat nehéz, kórházakat kell bezárni, és még egy sor kellemetlen intézkedés kell ahhoz, hogy hatékony rendszer jöjjön létre. Emiatt a kampányban inkább a másik párt hitelességét próbálták a hangadók megkérdőjelezni, kézzelfogható javaslat alig volt. A kormánypárt nagyívben kerülte ezt a témát, mert nem volt puskapora. Az ellenzék pedig a fájdalmas adatokat sorolta. Ne felejtsük el, Miközben Csehország egészségügye az elmúlt tizenöt évben felzárkózott az uniós átlaghoz, Magyarország a halálozási arányok és a szolgáltatás színvonala tekintetében is nagyon rosszul áll! Orbán Viktornak sem a gazdaságban, sem itt nem volt jó válasza a problémákra, ahogy nem tudta fékezni saját csapatainak szabadrablását sem. A lélegeztetőgépek áráról szóló sztori sokaknak becsípődött. Manapság mindenki Orbán jövőjéről értekezik, pedig a jelen legalább ennyire érdekes. A legutóbbi interjújában szerintem az az igazán érdekes, hogy érzékelhetően megkönnyebbült. Fogalma sem volt arról, hogyan hozhatná haza az uniós pénzeket és mit kezdjen az oroszokkal, ahogy a nagy amerikai barátját sem sikerült megpumpolnia.
BAM: Egy utolsó kérdés az új könyveddel kapcsolatban. A Zsákutcában az elmúlt 16 év azon lépéseit veszi sorra, amelyek elég kilátástalan helyzetbe terelték a magyar gazdaságot. Most egy új sofőr ült a magyar gazdaság autójának volánjához. Mire számíthatunk?
LG: Ha szűk utcában vagyunk, márpedig ez elég szűk lett, ne várja senki, hogy a kormány egyből hasítani fog előre. A szűk zsákutcában először tolatni kell, és csak valahol később lehet megfordulni. A NER pénzszivattyúinak leállítása csak úgy működhet, ha átmenetileg lassul a tempó és a kormány jól megnézi hova tereli a támogatási pénzeket. Az elmúlt évtizedben a nagy piaci szereplők az állam hathatós segítségével sok esetben lezárták az ágazataikba vezető utat és lebénították a versenyt. A versenysemlegesség elvének a visszaépítése is csak egy idő után hozza majd az eredményeket. A várható energiaválság is nehéz helyzetbe hoz minket. Újra kell éleszteni a gazdaság bénult alrendszereit, a közbizalmat, a hitet abban, hogy a befektetések megtérülhetnek. Csak így haladhatunk majd előre.
