A gazdaságpolitikai üzenetek tényekből formált narratívákból épülnek fel, amelyek idővel változnak, átalakulnak és akár politikai sikereket is meghatározhatnak. László Géza interjújában a rezsicsökkentés példáján keresztül mutatja be, hogyan terjednek és csendesednek le ezek a történetek.
Brandbook: Hogyan került a középpontba a történetmesélés?
László Géza: Valóban a történetmesélés most a témánk. Történeteket fogunk elmesélni, mert abban bízunk, hogy mindenki jobban érti majd. Korábban azt gondoltuk, hogy elég, ha csak a logikára fókuszálunk, de ma már a neuroscience és más tudományok alapján jobban értjük, hogy történetmesélés formájában jobban mennek át az információk.
Bb: Ön hogyan jutott el ehhez a témához?
László Géza: Korábban sokáig gazdaságpolitikát és közgazdaságtant tanítottam, aztán vállalatvezető lettem. Később döntéselméleti vállalatmenedzsment megközelítésben kezdtem újragondolni a gazdaságpolitikai döntéseket.
Bb: Miért fontos a történetmesélés az emberiség szempontjából?
LG: Az evolúciókutatók és a neuroscience tudósai szerint nagy szerepe volt annak, hogy a Homo sapiens fennmaradt. Komplexebben kommunikált, történeteket mesélt, és nemcsak információkat adott át, hanem a közösségről, a múltról, a sikerekről és a hitvilágról is, szemben például a neandervölgyi emberrel.
Bb: Hogyan változott a történetmesélés megítélése az elmúlt évszázadokban?
LG: A XIX–XX. században sokan azt gondolták, hogy nem olyan fontos, inkább az anyagi érdekek és a gazdasági dinamika számít. Az utóbbi években viszont egyre inkább látjuk, hogy kulcsszerepe van.
Bb: Mi a különbség a sztori és a narratíva között?
LG: A sztori az események egymásutánja, a narratíva pedig az, amikor ezt értelmezzük. Az emberi agy az események mögött mindig oksági magyarázatot keres.
Bb: Hogyan alakulnak ki a gazdaságpolitikai narratívák?
LG: Általában van valami információhiány vagy egy adat, ami magyarázatra szorul. Ilyenkor megpróbáljuk megtalálni az ok-okozati összefüggéseket, és ebből áll össze egy narratíva, amit másoknak is átadunk. Történik valami, ahogy Will Storr A történetmesélés tudománya c. könyvében is szerepel, hogy a tapasztalás elején keletkezik egyfajta feszültség. Nem értjük, valami nem stimmel: a gazdaságpolitika nyelvén például az adatok nem passzolnak ahhoz, amit a gazdaságpolitikusok mondanak. Ilyenkor megpróbáljuk megfejteni, mi lehet ennek az oka. Ez az oknyomozás aztán összeáll egy narratívává, és ezt megpróbáljuk egymásnak is átadni, hiszen ha mi értjük, abban bízunk, hogy mások is érteni fogják. A kollektív narratíváink tehát – amelyekről gyakran közösségekben beszélünk – nemcsak értelmezik a tényeket, hanem megmondják azt is, hogy mi jó és mi nem jó.
A nagyon erős narratívák nagyon könnyen elterjednek. Robert Shiller – és ez különösen érdekes, hogy a közgazdászok is elkezdtek foglalkozni a narratívákkal – a könyvében, amely magyarul is megjelent, bemutatja, hogy ezek a narratívák általában vírusokhoz hasonlóan terjednek, és az elterjedésük egy haranggörbével írható le. Ebben az is benne van, hogy egy idő után ezek a narratívák lecsengenek: már nem olyan népszerűek, kevesebbet beszélünk róluk.
Bb: Mennyire fontos az igazságtartalom egy narratívánál?
LG: Az igazságtartalom nincs szoros kapcsolatban azzal, hogy mennyire elterjedt egy narratíva. Sokkal fontosabb, hogy az emberek úgy érzik-e, magyarázatot ad a problémáikra.
Bb: Tud példát mondani egy ilyen narratívára?
LG: A rezsicsökkentés az elmúlt tizenöt év legsikeresebb magyar politikai narratívája ebből a szempontból. Olyan problémára adott választ, hogy miért nem tudjuk kifizetni a számlákat, és azt mondta, hogy az árakat csökkenteni kell. Ez a problémafelvetés 2008 után nagyon széles körben jellemző volt Magyarországon. A háztartások körülbelül harminc százaléka küzdött azzal, hogy pontosan be tudja fizetni a számláját, és nagyon sokan estek késedelembe. A kormányok igyekeznek olyan narratívákat és politikai megoldásokat találni, amelyekből sikeres narratívát tudnak megfogalmazni – olyat, ami gyorsan terjed, és nyilván segíti a politikai győzelmüket.
Magyarországon nagyon sok kulcsfogalom jelent meg a gazdaságpolitikában. Korábban kevésbé beszéltünk erről: a XIX. században a közgazdaságtant például „szomorú tudománynak” nevezték, mert főként fájdalmas tényekről beszélt. Ez a kategória a túlnépesedés jóslata kapcsán is megfogalmazódott. Magyarországon is emlékezhetünk arra, hogy a ’80-as, ’90-es években a közgazdászok gyakran egy pesszimista történetmesélésben gondolkodtak: hogy „mindjárt összeomlunk”, „válságba kerülünk”. A politikusok viszont nem szeretnek erről beszélni, ők inkább azt mondják, hogy „most aztán tényleg sikeresek leszünk”.
Bb: Ugyanakkor bizonyos szempontból mégis sikeresnek mondható.
LG: 2008 után a háztartások jelentős része küzdött a számlák kifizetésével. A kormány olyan narratívát talált, ami gyorsan terjedt, és politikailag is sikeres volt. A haranggörbe-szerűséget is lehetett látni: 2014 után egyre kevesebb szó esett a rezsicsökkentésről. A kormány ugyanakkor ezt fontos értéknek tartotta, és szerette volna megtartani, ezért emlékezhetünk arra, hogy 2017 után a „Brüsszel” fogalom bekerült a rezsicsökkentési narratívába.
Bb: És mi a helyzet a valósággal?
LG: A kampány nagyon hatásos volt, de például inflációs környezetben a csökkenés reálértéke kisebb volt. Emellett a szolgáltatók beruházásai is visszaestek, ami hosszú távú következményekkel jár.
Bb: Hogyan terjednek ezek a narratívák?
LG: Robert Shiller is leírja, hogy a narratívák vírusokhoz hasonlóan terjednek, és egy haranggörbével írható le az elterjedtségük: egy idő után lecsengenek. „Meg kell védenünk a rezsicsökkentést Brüsszeltől” – és 2018-ban a kormány így ismét nagyon sikeres volt. Úgyhogy én ezzel szeretném zárni. Tudniuk kell, hogy a gazdaságpolitikusok nagyon jól értik a narratívák természetét. Nagyon oda kell figyelnünk arra, ha tudni akarjuk, hogy mit mondanak, és hogy milyen helyzettel kell szembenéznünk.
