Márkaépítés a Munkaerőpiacon Konferencia 2020 – Előadók

Balogh-Mázi Mária

Balogh-Mázi Mária (Maja) szoftverfejlesztőként majd projektvezetőként nagybanki rendszerek bevezetésén dolgozott.
2014-ben férjével (Balogh Péter, ex-NNG) úgy döntöttek, hogy otthagyva a nagyvállalati létet, nyugdíjba vonulás helyett csinálnak együtt valami újat, amiben hisznek. Megalapították a Baconsult nevű befektető céget, melyen keresztül startupokat segítenek abban, hogy sikeresek legyenek és eljussanak az exitig. Ehhez személyes tapasztalataikat, tudásukat, ötleteiket, kapcsolati hálójukat és ha kell, pénzt is adnak. Maja jelenleg -amellett, hogy édesanya- ideje nagy részében az általuk alapított DreamJo.bs-ot vezeti.

Balogi Attila

Attila a Corvinus Egyetemen végzett marketing szakember, vállalkozó közel 10 éves tapasztalattal software és FMCG iparágakban, többek közt brand management, online marketing, event management, employer branding szerepekben. 5 évet töltött a Prezi-nél nemzetközi szoftver konferenciák szervezésével, valamint külső belső employer branding kampányok tervezésével, megvalósításával. 2011-ben alapította a gyakornok.com-ot, 2017-ben pedig a díjnyertes Zyntern.com pályakezdő állasportál társalapítója, jelenlegi product managere és CEO-ja. A marketinges szemléletetet a toborzásban és munkáltatói márka építésben is elengedhetetlennek tartja, küldetése edukálni a HR szakembereket, hogy tudatosabban alkalmazzák a kreatív eszközöket a toborzásban. Rajong a rendhagyó multimédia, gerilla és ambient típusú megoldásokért, több sikeres employer branding aktivitás kreatív rendezése fűződik hozzá eddigi munkáiban, valamint a Heythere hub ügynökségben.

Bencze Mariann

Bencze Mariann kommunikációs szakember, employer branding specialista, az újratervezés és a restart lelkes híve és követője: 13 éves magyarországi kulturális, reklám és könyvesmarketing tevékenység után Bécsben kezdett új életet, és 10 éve PR és marketingkommunikációs projekteket kísér Ausztriában. Az utóbbi években az employer branding témája áll szakmai érdeklődésének középpontjában. Kezdetben kommunikációs és márkaépítési megbízásait vállalkozóként végezte, 2019 nyarán azonban elköteleződött a linzi székhelyű Catalysts mellett, amely 2020 februárjában Mariann koordinálásával sikeresen lezárta rebranding folyamatát - és Cloudflight lett belöle. A Európa-szerte 17 irodával rendelkező cégben Mariann employer brandingért és céges eventek menedzseléséért felel; összehangolja a HR- és a marketing különböző, határokon átnyúló tevékenységeit, valamint szakmába vágó workshopokat, és meetupokat szervez.

Boros Rita

A Jófogást, a Használtautó.hu és az Autónavigátor.hu oldalakat is működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. HR igazgatója, mely a norvég Adevinta cégcsoport leányvállalata.
HR-es pályafutása egy személyzeti tanácsadó vállalatnál indult, ahol kezdetben toborzás-kiválasztással foglalkozott, majd kölcsönzésben dolgozók HR feladatait látta el. 10 nagyon változatos év után, 6 éve váltott vállalati oldalra, és mélyedt el a coachingban, a vezetők és a szervezet fejlesztésében. Közel 3,5 éve a vállalat HR vezetője, ahol a stratégiai HR területekért, szervezetfejlesztésért, munkavállalói elégedettségért és megtartásért felel.

Dr. Buzády Zoltán

Dr. Buzády Zoltán 25 éve foglalkozik startégiamenedzsmenttel, vezetőképzéssel és Csíszentmihályi Mihály közeli tudományos munkatársa. A Budapesti Corvinus Egyetem főállású docense, és előadásokat tart Dél-Afrikában, Kazahsztánban, Oroszországban és Németországban is. Képzési programjában nagy jelentőséget kap a Flow-jelenség. A szakember – aki a témához szorosan kapcsolódó Missing Link Discovered című könyv társszerzője és számos, több nemzetközi elismeréssel díjazott vezetőképzési innováció megvalósítója

Csaba Zoltán

Stratégiai innovációs vezető, enterprise agile coach 10+ éves IT/ICT tapasztalattal. A TAL Consulting innovációs tanácsadócég társalapítója, ügyvezetője. Munkája során startup-ok és nagyvállalatok innovációs folyamatait szervezi újjá, hogy azok hatékonyabban reagáljanak a gyorsan változó kihívásokra. Egyetemi oktató, a Budapesti Metropolitan Egyetem Agilis Kutatóközpontjának vezetője, a Transformative Agile Leadership MBA program alapítója. Fontos célkitűzése, hogy nyitott, szakterületi silókon átívelő és érdemi párbeszédet generáljon a hazai színtéren az agilis transzformáció különböző aspektusairól, legyen szó leadership - és változás management-ről, tapasztalatcseréről.

Dobai Gábor

Dobai Gábor a WorkLife Company alapítója és vezetője, közgazdász. Elemzőként kezdte karrierjét FMCG, később banki pozíciókban, fő érdeklődési területe karrierje kezdetétől fogva a munkavégzés automatizálása volt, amellyel több területen is eredményeket ért el. Jelentős tapasztalatra tett szert munkahelyi teljesítmény-mérő és ösztönző rendszerekkel kapcsolatban. Elkötelezett híve a folyamatos tanulásnak, az emberek közötti kommunikáció és ezáltal a kapcsolatok fejlesztésének. A WorkLife Company-val ma már több mint 40 multinacionális cégnek, több, mint 12.000 dolgozónak teszi könnyen és gyorsan elérhetővé a munkahelyi wellbeinget – a projekt 2018 -ban kockázati tőkebefektetésben részesült, új körös befektetőit most keresi.

Dr. Molnár Imre

Sokéves felsővezetői tapasztalat (Graphisoft, HP, Telekom, MVM csoport) után, vezetőfejlesztéssel, szervezetfejlesztéssel, digitális transzformációs projektekkel és stratégia tanácsadással foglalkozik immár 10 éve hazai és nemzetközi piacokon. 2015-óta dolgozik közvetlenül az EU kutatásfejlesztési pályázatokat támogató szervezetének (European Research Council) pályázat bírálóként. A Beyond Partners egyik alapítója. Eredetileg mérnök, majd közgazdász, szupervízió alapú coach szakember, PhD fokozatát pedig társadalomtudomány területen szerezte.

Fazekas László

Fazekas László 2005 óta dolgozik a marketingkommunikáció területén. Ügynökségi évei alatt olyan ügyfelekkel dolgozott együtt, mint az AXA, a Bayer, a Generali, a Heineken, a Johnson&Johnson, a Leo Pharma, a Telekom vagy a Suzuki. A Müpa Budapesthez (volt Művészetek Palotája) 2014-ben csatlakozott, mint digitális marketing vezető. Ezt a pozícióját 2018-ban hagyta el, hogy a Games for Business csapatát erősíthesse, ahol jelenleg értékesítési és marketing igazgatóként dolgozik. A Games for Business egy játékosított digitális képzési platformot fejleszt és üzemeltet, amellyel hatékonyan és élményteli formában támogatja a vállalatokon belüli tanulást. Kiemelt területeik között szerepel az onboarding és a belső képzések.Dr. Buzády Zoltán 25 éve foglalkozik startégiamenedzsmenttel, vezetőképzéssel és Csíszentmihályi Mihály közeli tudományos munkatársa. A Budapesti Corvinus Egyetem főállású docense, és előadásokat tart Dél-Afrikában, Kazahsztánban, Oroszországban és Németországban is. Képzési programjában nagy jelentőséget kap a Flow-jelenség. A szakember – aki a témához szorosan kapcsolódó Missing Link Discovered című könyv társszerzője és számos, több nemzetközi elismeréssel díjazott vezetőképzési innováció megvalósítója

Felméry Krisztina

Felméry Krisztina, a Tata Consultancy Services Kelet-közép európai Employer Branding vezetője. A TCS-nél befutott karrierje során először az egyetemi kapcsolatokért és megjelenésekért felelt, majd az Employer Branding csapat vezetője lett. Január elsejétől dolgozik régiós pozícióban, jelenleg a TCS prágai irodájának Employer Branding stratégiáján dolgozik. A TCS Employer Branding sikereirol több konferencián is tartott előadást, workshopot az utóbbi években.

Fodor Anna

Fodor Anna közel tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, három éve a világ egyik legnagyobb multinacionális HR szolgáltatójának magyarországi Marketing vezetője. Jelenlegi munkahelyén volt lehetősége mélységében megismerkedni az Employer Brandinggel. Három éve oktat MBA-képzésen és digitális mesterkurzusokon, illetve rendszeres előadója a szakma legnagyobb konferenciáinak, mint az Internet Hungary vagy az Evolution. Küldetése a számalapokon nyugvó marketing-szemléletmód terjesztése - mind szervezeten belül, mind kívül -, amely valós, pénzügy szempontból is kimutatható hozzáadott értéket termel.

Forrás Lajos

Forrás Lajos, a GTMentor Group partnere, a HR szolgáltatások üzletágvezetője, a Coachingcentrum oktatója. Szakmai pályájának fő területei a vállalati HR funkció vezetése, működtetése, szervezeti képességek fejlesztése, vezetésfejlesztés. HR terén olyan fejlesztési projekteket vezet, mint bérrendszer bevezetése, teljesítmény menedzsment, employer branding, teljeskörű digitális HR megoldások bevezetése. Szervezetfejlesztőként elsősorban változási programokat, üzleti átalakításokat támogat tanácsadói, vezetésfejlesztési, készségfejlesztő tréning illetve coaching módszerekkel. Figyelme egyre inkább arra irányul, hogy a szervezeteket képessé tegye a digitális transzformáció mentén megnyíló lehetőségek kiaknázására.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, az MVM - NKM csoport Digitalizációs Transzformációs Központjának vezetője, közel egy évtizedet a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének aktív tagja, s 2019. óta a szövetségen belül a Digitális Transzformációs munkcsoport vezetője is. Nyolc évnyi egyetemi tanársegédi év után közel 10 évet a gyógyszeriparban töltött el, majd az állami szférában helyezkedett el, NISZ, Magyar Államkincstár, MAVIR, NKM Nemzeti Közművek vonalon mozgott. Ezek mellett jelentős sportbeli szerepése is van, elnökségi tag a Magyar Tollaslabda Szövetségben, a Budapesti Sportszövetségek Uniójában és jelenleg a legnagyobb létszámú tollaslabda klub alapító elnöke is.

Havasi Zoltán

Tizenkét évesen feltaláltam a gőzgépet. Azóta megtanultam, zseniális ötletei bárkinek lehetnek. Végül csak az számít, ami megvalósul belőlük. Szövegíróként kezdtem, voltam ügyfélkapcsolatos, végül stratéga lettem. Hazai és nemzetközi ügynökségeken közel harminc éven át segítettem remek márkák sikerét. Rájöttem, a márka az ígéret és a megtapasztalható valóság különbsége. Így jutottam el a design gondolkodásig, mint a márka megtapasztalható részét alakító megközelítésig. És ezért vágtam bele két társammal a saját megvalósítás fókuszú innovációs tanácsadó cégünkbe.
Leginkább abban vagyok jó, hogy segítsek meglepő választ találni a maszatos problémákra. Az hajt, hogy egyetlen értékes ötlet se végezze a fiókban. És ettől a világ is jobb hely legyen.

Illés Kata

Illés Kata Indivizo társalapítója és ügyvezetője.Közel 20 éve szervezetfejlesztőként és HR tanácsadóként foglalkozik kiválasztással, kompetencia alapú mérésekkel, szervezetek kiválasztási folyamatainak átfogó fejlesztésével. A Valoro Consulting HR tanácsadó céget 2012-ben már Holics Andrással közösen alapították, majd a szervezetfejlesztési és kiválasztási munkák tapasztalatainak és az újítás vágyának az eredményeként jött létre az Indivizo platform. A felhő alapú, adatvezérelt kiválasztási rendszerükkel, HR szakembereket és a cégek vezetőit támogatják abban, hogy gyors, hatékony, objektív döntéseket hozzanak. Kompetencia mérésekkel és MI alapú profilozással a cél a minőségi információgyűjtés a jelöltekről és a beválási mutatók integrálása a kiválasztás folyamatba.

Jurecska Andrea

Andrea a hazai munkáltatói márkaépítés mellett elkötelezett szakember, több szakmai szövetség aktív tagja. Küldetése, hogy minél több experience driven szervezet legyen a hazai piacon. PR menedzserként szerezte első diplomáját, majd a Corvinus Egyetemen közgazdászként végzett HR szakon. HR területen szerzett több éves tapasztalata mellett pályafutásából közel 15 évet marketing és értékesítés területen töltött nemzetközi cégeknél. Emellett agilis szervezeti transzformációban, vállalati kultúrafejlesztésben szerzett tapasztalatot és ez a szakmai háttér nagyban meghatározza mai employer branding szemléletét.
Ma már a klasszikus HR feladatokba és folyamatfejlesztésekbe is magas színvonalon, holisztikusan tudja alkalmazni munkavállalói élmény alapú megközelítést. Megérzi és megérti a piaci kihívásokat, melyre folyamatosan választ kíván adni szakértői csapatával. Hisz benne, hogy az üzleti értéket teremteni és maximalizálni csakis úgy lehet, hogy a humán tőke szerepe valóban az első és legfontosabb helyen szerepel a cég stratégiájában.

Káli György

György tíz éve foglalkozik kommunikációval vállalati és ügynökségi oldalon. Jelenleg a DDB reklámügynökség digitális stratégájaként a fogyasztói élmény (CX) és munkavállalói élmény (EX) tervezés áll szakmai érdeklődése fókuszában. Mindemellett design sprinteket szervez és aktív tagja a hazai service design közösségnek (Service Design Day és SD Térkép alapítója, SD&Agile meetup sorozat társszervezője).

Kalmár Elvira

Kalmár Elvira szervezetfejlesztő és organisation design szakember. Az elmúlt 20 évben tanácsadóként és HR vezetőként is dolgozott a non-profit, a start-up, a kkv és a nagyvállalati világban is, több saját vállalkozást is alapított. Magyarországon elsőként szerezte meg a nemzetközi CODP minősítést és a Go Beyond projekt keretében megoldásfókuszú szervezetfejlesztést és designt oktat, hogy minél többen a transzformációk és a szervezeti evolúció szakértőivé válhassanak. Munkájában a komplexitást és az összefüggések átlátását segíti egyszerű és megoldásfókuszú megközelítésével. Rendszeresen ad elő hazai és nemzetközi rendezvényeken, konferenciákon a hazai és a nemzetközi szakmai közösségek meghatározó tagja, tanácsadóként Európa több országában is dolgozik.

Karikás Péter

Karikás Péter örök egyéni és szervezeti tanulás hívő, kis- és középvállalat specialista tanácsadó, tréner, 3 Gyermekes apuka. 2008 óta a KKV Consulting Kft. tulajdonosa, ügyvezető partnere. 15 éve vállalati vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy elsősorban a magyarországi kkv-k fejlesztésének szenteli tudását. A legkülönbözőbb méretű, változatos piacokon tevékenykedő cégeknek segített már céljaik elérésében. Leginkább a vezetők fejlesztésével, és a kommunikáció, együttműködés javításával. Számos konferencia előadója volt, írásai több gazdasági lapban megjelentek.

Kaszás Helga

Kaszás Helga egész életében humán területen dolgozott. Emberi erőforrás szakértőként a vezetőfejlesztés, tehetséggondozás és a szervezetfejlesztés áll szívéhez legközelebb. HR igazgatóként a különféle munkavállalói csoportok integrálása, motiválása és megtartása területén szerzett számottevő tapasztalatot. Telekommunikációs szektorban regionális képzés-fejlesztési vezetőként globális és virtuális team-ek vezetésért felelt. Önreflektív emberként a vezetői lelki-egészséggondozást kiemelkedő fontosságúnak tartja, ez motiválta a Károli Gáspár Református Egyetem szupervízió szakirányú képzésének elvégzésében.

Kulcsár Zita

Nemzetközi szervezetfejlesztési szakember. Több mint 10 évet dolgozott nagyvállalati és ügynökségi oldalon pozíciókban, ahol Európa, Közel-Kelet, India és Ázsia vezető cégeinek toborzási és humánerőforrás tervezési feladatait látta el olyan ügyfeleket támogatva, mint a GE, Vodafone, Dell, Citigroup, General Motors, Ericsson és Msci Barra. 2010 óta foglalkozik innovatív HR megoldások kutatásával és fejlesztésével szabadúszóként. Az elmúlt években üzletfejlesztési vezetőként támogatta az Aon Hewitt csapatát. Korábban tanácsadóként szervezetfejlesztési, toborzási és employer branding területeken segítette a GI Group nemzetközi cégcsoportot. Startup mentorként rendszeres résztvevője nemzetközi HR tech konferenciáknak és startup versenyeknek. Győztes csapatokat mentorált a Kairos Student Venture Competition-ön, a Mission Telekom 2017-en és az Aon Hewitt Moonshot programjában.Jelenleg a Worki – The Future Workplace Experience alapítójaként munkavállalói élménytervezésben és munkáltatói márkaépítésben segíti ügyfeleit. Rendszeres előadója szakmai rendezvényeknek. Filozófusként, Szoft technológusként és EX designerként is arra keresi a választ, hogy hogyan lehet mind egyéni, mind szervezeti szinten egy gyorsuló világhoz alkalmazkodni.

Laczkó Katalin

IT és általános menedzsment szakember eredetileg angol tanári, később IT vezetői háttérrel. A napi feladatai mellett kiemelten foglalkozik vállalati digitális transzformáció be- és végigvezetésével, illetve annak a cégre gyakorolt hatásaival. A transzformáció részeként lelkes designgondolkodás hívő és terjesztő is.
Mindezek mellett szabadidejében a ShareIT Lab egyesület egyik alapítója, támogatja nők digitális technológia területeken való érvényesülését, és egyik személyes célja, hogy ledöntse a sztereotípiákat ezen a területen.

Lipovszky Csenge

Lipovszky Csenge, a Scent Poetry illatesztétája, a Magyarországon és Európában is egyedülállónak számító hivatás megalapítója. Kutatási területe a szaglás neurobiológiai, esztétikai és lélektani funkcióinak vizsgálata. A tudatos szaglás emberi-, és illatarchetípusokat szinkronizáló módszertanának kidolgozójaként tart egyéni konzultációkat, szakmai és csapatépítő tréningeket, ismeretterjesztő előadásokat. Forradalmi módszertana az érzelmi intelligencia, a tolerancia-, és empátiafejlesztésben, valamint az intuitív tudattartamokkal való munkában hoz átütő tapasztalatokat.

Molnár Eszter

Márka stratégiai szakember több éves, külföldi és hazai kreatív ügynökségi tapasztalattal. Legutóbb az ACG-nél vezette a stratégiai csapatot üzleti stratégiai, márka pozícionálási és kommunikációs projekteket vezetve, olyan ügyfelek számára, mint a Soproni, az E.ON vagy az Extreme Digital.

Móricz Emese

Móricz Emese, vezetőfejlesztési specialista, aki közel 15 éves nemzetközi tapasztalattal a háta mögött több ezer vezető és vezetői csapat fejlődését támogatta, és volt szervezeti vezetőként maga is megküzdött a saját transzformációjával. Munkájában ötvözi a kognitív alapú megközelítéseket, az önreflexiós technikákat és a bodywork-öt.

Nőthig-Hegedüs Enikő

Nőthig-Hegedüs Enikő, innovációs stratégia tanácsadó, vállalkozó, agilis transzformáció szakértő, szervezetfejlesztő.
Korábbi üzleti tanácsadói tapasztalatok szerzésén túl a Columbia Business School-on folytatott MBA tanulmányokat ügyfél-központú innováció és vállalkozásépítés fókusszal, és szerzett tapasztalatot New York legkiválóbb innovációs stratégiai tanácsadó cégeinél. Két startup alapítója.
Jelenleg az edUcate társalapítója és ügyvezetője, akik Magyarország legnagyobb vállalatainak agilis transzformációját támogatják, vagyis a kultúra-és szemléletváltást és a hatékony, eredményes termékfejlesztést, mindezt az agilis és innovációs tréning, coaching, szervezetfejlesztés és design sprintek eszközein keresztül.

Pozvai Zsolt

Pozvai Zsolt a DEVELOR nemzetközi hálózatának vezetője, 16 országért felel. Jogi szakokleveles közgazdász. Vezetői feladatai és gyakori utazásai mellett még vállal tanácsadási projekteket és tréningeket is, hogy gyakorlatban maradjon, de csak "ha a feladat kellőképpen izgalmas és kihívó". 15 év alatt építette fel azt a nemzetközi hálózatot, ami mára Európa egyik vezető tanácsadó- és tréningcégévé vált. A DEVELOR már több mint tíz éve foglalkozik kiemelten ügyfélélmény és munkavállalói élmény projektekkel Magyarországon és más országokban. Két kisgyermeke van, szenvedélye az utazás, a képzőművészet, a sport és a jó borok.

Radnai-Tóth Judit

A Talentbrand alapítójaként munkáltatói márkaépítésben, munkavállalói élménytervezésben és sokszínű cégkultúra kialakításában segíti ügyfeleit. Korábban a Prezi munkáltató márkastratégiájának kialakításáért, majd az Aon Hewitt Employer Branding szakterületének vezetéséért felelt. Tanácsadóként számos multinacionális nagyvállalattal, hazai és nemzetközi startuppal dolgozott együtt innovatív humán és employer branding stratégia kialakításában. Missziója, hogy tudatos tervezéssel készítse fel a vállalatokat a jövő humán kihívásaira. Speciális szakterületei az employer branding, a munkavállalói élménytervezés és a vállalati kultúraépítés.

Remete Tibor

20 éve dolgozik a hazai ügynökségi szakmában, eleinte rendezvényszervezési, később stratégiai, kreatív, kommunikációs területen vezetett ügyfeles projekteket. A Super Channel 2012-es alapítása óta az értékteremtés, a design gondolkodásra épülő kreatív fejlesztői tevékenység áll szakmai érdeklődésének középpontjában. Meggyőződése, hogy a humán innováció vállalati és társadalmi környezetben is hatékonyan alkalmazható, a tanulás, a kreatív gondolkodás, a tudásmegosztás és a szemléletformálás az élet számos területén pozitív változásokat hozhat, ha cselekvési kedvvel párosul. A saját kezdeményezésként indított, inspiráló, jövőformáló magyar történeteket összegyűjtő Highlights of Hungary és a humán fókuszú, üzleti innovációs klub, a HUB Design House az üzlet, a kultúra és a design metszéspontjában működik.

Seres Nikolett

Seres Nikolett, élményszakértő, oktató, tréner, a Telenor Magyarország belső kommunikációs vezetője. Több mint 12 évnyi tapasztalattal rendelkezik a külső és belső kommunikáció, az elköteleződésnövelés és a munkáltatói márkaépítés területén. A technológiai forradalom és a rekordtempóra gyorsult digitális világban kutatja a motiváció, a megtartás, és a munkavállalói élmény szerepét, illetve a jelen kor munkakörnyezeti, szemléletváltási, kommunikációs, generációs és digitális kihívásait. Nap mint nap az emberek motivációjával, a változó munkakörnyezettel, a változáskezeléssel, a reziliencia fejlesztésével és a munkavállalói elköteleződéssel foglalkozik. Élménykutató, jelenleg a generációk eltérő szemléletének munkaerőpiaci hatásait és következményeit vizsgálja.

Sütő Anna

Szociológus-közgazdász végzettségű szakember, aki üzleti és tudományos tevékenysége során elsősorban big datával és social media-alapú tanácsadással foglalkozik. Jelenleg a Datalyze adatelemző és tanácsadó cég vezetőjeként és az ELTE interdiszclipináris doktori képzésének hallgatójaként vizsgálja a social mediában keletkező adatokat, és azok társadalmi és piaci vonatkozásait.

Szabó Edit

Tíz éve dolgozik ügynökségi oldaltól kezdve bankszektoron keresztül a technológia és az ügyfélélmény kutatás területén működő cégek digitális marketing vezetőjeként. Menedzselte a digitális transzformációt a Citibankbank, kialakította az OTP Bank digitális marketing stratégiáját és a Microsoft magyarországi online jelenlétét erősítette. A Bare International piackutató cégnél 2 évig volt az európai marketing vezető, ahol 52 országért felelt. Jelenleg saját vállalkozását, a Kider Appot építi, és szabadúszó digitális marketing tanácsadóként tevékenykedik több cégnél. Hét éve oktat a Metropolitan Digitális MBA képzésén, tréningeket tart és rendszeres előadója a szakma legnagyobb konferenciáinak. 2018-ban felkerült a Forbes 30 sikeres fiatal 30 alatt, illetve a Customer Experience Network 30/ 30 listájára is.

Szekrényi Péter

Szekrényi Péter - Pedro, 19 éve sikeres vállalkozó, ám jellemző rá, amit a mondás is tart: "nem is igazi vállalkozó az, aki mögött nincs legalább 1 bukás." Vállalatirányítási rendszereket fejlesztő cége (www.amtech.hu) a 10. évébe lépett, s ő maga is mérnök informatikus, ám egy közérthető kiadásban. 🙂
Gyerekkorát részben külföldön töltötte, innen ered a rá jellemző nyitottság és örök érdeklődés az újdonságok iránt.
Az utóbbi időkben Youtube videókat készít a digitális átalakulásról ("Pedro - A Digitális Transzformáció Hírnöke"), azzal a céllal, hogy minél több érdeklődő ember számára adjon gyakorlati tudást és eloszlassa a téveszméket, fél információkat.

Tanács Lajos

Tanács Lajos programozó matematikus, a Wunderplan IT vezetési és projektmenedzsment tanácsadó iroda alapító-ügyvezetője, tréner, team coach, és a népszerű Derrick és Harry Projektmenedzsment Blog alapítója és szerzője. Munkája során elhivatottan keresi, hogyan építhetünk modern, hatékony és örömteli IT szervezetet, vihetünk sikerre projekteket a hagyományosan eltérő, újszerű módokon, olyan XXI. századi vezetési elvek mentén, mint az agilis módszertanok, támogató menedzsment, őszinte, nyílt kommunikáció és fenntarthatóság.

Tarczali Patrícia

Patrícia több mint egy évtizedet dolgozott multinacionális környezetben a szó pozitív értelmében „nem normális” HR-ként, ebből jó pár évig vezetőként. Számára az emberi erőforrás és az üzlet egymástól el nem választható egységet képez. Működését és gondolkodását a humán tőke menedzsment és az üzleti eredmény összefüggéseinek koncepcionális megközelítése határozza meg. Az elmúlt években, főként változás –és tehetségmenedzsment, illetve vezető –és szervezetfejlesztéssel foglalkozott. Szerelem témája a fenntartható jövő építés, éppen ezért az elmúlt időszakban az agilis működés és innováció felé fordította fókuszát. Működését a holisztikus, hosszú távú gondolkodás jellemezi. Munkája során a tünetek helyett igyekszik a gyökérokokat feltárni és megérteni. Természetes kíváncsiságával és a status quo megvizsgálásával fenntartható, jövőt álló megoldások alkotására törekszik. Egyemberes show és versengés helyett, a stratégiai partnerségben és együttműködésben látja a szervezetek jövőjét. Tréner, coach, mentor tapasztalatával aktívan támogatja az egyének és szervezetek potenciáljának kibontakoztatását.

Tóth-Nagy Péter

Tóth-Nagy Péter 19 év ügynökségi és ügyféloldali tapasztalattal rendelkezik kommunikáció és employer branding területen. 2009-től az Anderson Communications vezető tanácsadója. 2017-től a Hive Creative társtulajdonosa és ügyvezetője, ezekben a napokban pedig egy új, PR és employer branding fókuszú kreatív műhelyt épít.
Személyes küldetésének tekinti, hogy kollégái és alkalmazottai kiteljesedhessenek a munkahelyükön, melynek érdekében erőteljes hangsúlyt fektet a rendszeres, érzelmeken is alapuló belső kommunikációra.

Turi Tamás

Turi Tamás, a Beyond Partners service design tanácsadó cég egyik alapítója és üzletfejlesztési vezetője. Vezető service design tanácsadóként számos nagyvállalattal működött együtt. Ügyfelei között volt például, a Deutsche Telekom, Magyar Telekom, a Microsoft, az Erste Bank, illetve a MOL. Munkája során a fogyasztók és felhasználók igényei mellett az üzleti célok és a fenntartható fejlődés van fókuszban, és ahhoz, hogy mindez a leghatékonyabban valósuljon meg, a szoros együttműködésben és az összes érintett bevonásában hisz.

Verő Barbara

Verő Barbara a Future Proof Consulting társalapítója és ügyvezetője. 18 év multinacionális cégnél szerzett tapasztalattal rendelkezik, ebből 8 évig felsővezetői, HR igazgatói pozícióban dolgozott. Elmondása alapján sosem volt normális HR-es. Fókuszában mindig a jövő kihívásaira való felkészülés volt. Innovatív gondolkodása és a status quo-t megkérdőjelező hozzáállása késztette arra a lépésre, hogy a nagy cég biztonsága helyett saját céget alapítson és élen járjon a „jövő álló” megoldások kutatásában, kidolgozásában.

Regisztráció

Foglald le a helyed most!

Teljes Program

Előadások, workshopok, esettanulmányok!