REbuild 2021 – Előadók

Bánhegyi Zsófia

Bánhegyi Zsófia a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economics egyetemen. Jelenleg MBA képesítést szerez információs technológia területen. Szakmai pályafutását az egyetemi évek alatt a Nestlé Magyarországnál kezdte, ezt követően a KLM légitársaság Közép-Kelet Európáért felelős menedzsereként dolgozott. 2006-tól a Heti Válasz Kiadó lapigazgató-helyettesi pozíciójában a kiadóvállalat terjesztési, kereskedelmi, és online fejlesztési tevékenységéért felelt. 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetőjének nevezték ki. 2012-től a hazai piacvezető IT cég, a T-Systems Magyarország Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatói pozícióját töltötte be, majd a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatói pozícióját vette át a T-Systems Magyarország Zrt. menedzsmentjének tagjaként. 2019 elején csatlakozott a nemzeti lottótársasághoz vezérigazgatói tanácsadóként. 2019. június 17-étől a társaság Marketing és kommunikációs igazgatói posztját tölti be a felsővezetés tagjaként. A Magyar Public Relations Szövetség alelnöke, és a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja.

Bujtás Attila

Bujtás Attila elismert – több mint két évtizedes – szakmai múlttal, hazai és nemzetközi díjak sorával rendelkezik a reklám és marketing világában. Pályafutását a kilencvenes évek elején, a rendszerváltozás utáni Magyarország egykor meghatározó média vállalkozásainál kezdte. Majd stratégiai- és kreatív igazgatói tapasztalatait olyan nemzetközi reklámügynökségek magyarországi irodáinál alapozta meg, mint a TBWA, a BBDO, és a Leo Burnett. Ezt követően a Human Telex BTL ügynökség ATL részlegét építette fel, majd 2008-tól a digitális marketing felé fordult és az Arcus Interactive Grouphoz igazolt. 2010-ben megalapította a Rebel Rouse digitális fókuszú reklámügynökséget, amivel a magyar szakmai elismerések legrangosabbjait gyűjtötte össze. 2013 óta termék- és szolgáltatásfejlesztéssel, városmarketinggel, közvélemény-kutatással és vállalkozásfejlesztéssel bővítette vállakozásai tevékenységi körét.

Carla Galli

Carla Galli orosz származású, Magyarországon élő motivációs előadó, író, személyiség- és szervezetfejlesztő tréner. Innovatív képzéseinek és hatékonyságfejlesztő foglalkozásainak módszertanát a közel 25 éves szakmai tapasztalata, az NLP, valamint az emberi agy működésének tanulmányozása alapján építette fel. A Carla Galli Akadémia keretén belül több akkreditált képzést is nyújt mind céges, mind pedig egyéni szinten.

Dobai Gábor

Dobai Gábor a WorkLife Company alapítója és vezetője, közgazdász. Elemzőként kezdte karrierjét FMCG, később banki pozíciókban, fő érdeklődési területe karrierje kezdetétől fogva a munkavégzés automatizálása volt, amellyel több területen is eredményeket ért el. Jelentős tapasztalatra tett szert munkahelyi teljesítmény-mérő és ösztönző rendszerekkel kapcsolatban. Elkötelezett híve a folyamatos tanulásnak, az emberek közötti kommunikáció és ezáltal a kapcsolatok fejlesztésének. A WorkLife Company-val ma már több mint 40 multinacionális cégnek, több, mint 12.000 dolgozónak teszi könnyen és gyorsan elérhetővé a munkahelyi wellbeinget – a projekt 2018 -ban kockázati tőkebefektetésben részesült, új körös befektetőit most keresi.

Duca Andrea 

Duca Andrea a HD Group Kommunikációs ügynökség ügyvezető partnere, közgazdász- szociológus. Vezetőként és az ügynökségi munkában fő érdeklődési köre a munkavállalói motiváció és az employer branding. Számos szakmai esemény moderátora, a BrandBook különszám 2018 és 2019 társfőszerkesztője

Fazekas Ildikó

Közgazdász, a Széchenyi Egyetem címzetes egyetemi docense, a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes főiskolai docense. 1987-98-ig a Külkereskedelmi Főiskolán a reklám szakirány vezetője, 1993-tól a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének félállású oktatója, egyetemi adjunktus. 1996-1998-ig az MRSZ alelnöke, majd 1998-tól az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára. 2009-től az Európai Önszabályozó Szervezet (EASA) elnöke. Továbbá számos szakmai cikk szerzője, szakmai konferenciák és oktatások előadója.

Hári Péter

A CX-Ray Kft. vezetője, munka- és szervezet szakpszichológus és adatelemző-programozó. Ha újrakezdhetné a karrierjét, informatikusnak tanulna: lenyűgözi a programozás letisztultsága. Dolgozott nagyvállalati HR-ben és kis informatikai vállalkozásokban. Elemzései olyan vállalatok HR döntéseit támogatta/támogatja mint az NNG, USTREAM vagy a MOL. Jelenleg a CX-Ray csapatát vezeti és törekszik mindenkiből kihozni a legjobbat. Nem a legtöbbet.

Hlatky-Schlichter Hubert

Hlatky-Schlichter Hubert, 40 éves budapesti gasztrovállalkozó. Életigenlő, nagyvárosi, izgalmas, innovatív, önazonos, hiteles, gondolkodó fiatal kozmopolita városlakó. Hubert tanulmányai befejezése után, saját vállalkozásba kezdett. Csapatával karöltve, sok álmot sikerrel tudtak megvalósítani az évek alatt, és rengeteg emlékezetes étteremmel színesítették a budapesti vendéglátói palettát. A legfinomabb mákos guba lelőhelyének, a lassan 10 éves múltra visszatekintő KIOSK Budapestnek és a Michelin-csillagos Babel Budapestnek az alapítója és cégvezetője.

Janata Kriszta 

Magyarország piacvezető kisvállalati marketingtanácsadó cége, a Marketing Commando társalapítója. 20 éves munkásságuk pár számban: 112 000 Facebook követő, 20 000 aktív hírlevél olvasó, 1000+ fős szakmai rendezvények kisvállalatoknak. Kriszta a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója és címzetes docense, 2017-ben megjelent könyve a Szövegírás szenvedéllyel eddig több mint 5000 példányban kelt el.

dr. Karsai Gábor 

Közgazdász, kandidátus. 1996 óta dolgozik a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nél, 2005 óta a cég vezérigazgató-helyettese. Több szakkönyv szerzője, szerkesztője, cikkei rendszeresen megjelennek a médiában. A MÚOSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke.

Kulcsár Zita

Szervezetfejlesztő, EX Designer, munkáltatói márka és nemzetközi munkaerő piaci stratéga, a MagyarBrands „Kiváló munkáltatói márka” programjának zsűritagja, startup mentor, filozófus. Több mint 15 év után, amit globális nagyvállalatok és ügynökségek berkein belül töltött, itthon támogat multikat, startupokat, vezetőket és csapatokat a 2018-ban alapított Worki-vel.

Kun Miklós

Szociológus, majd média- és marketingkutatóként először az ökonometria, a ROI összefüggései és a statisztikai modellek világában mélyedt el. Hamar egyértelművé vált, hogy amíg a számok mögött felfedezett emberről csak hipotéziseket tudunk gyártani, addig az út feléig (sem) jutottunk. Figyelme ekkor fordult a márkázás, memetika és jelentésadás kreatívabb területei felé. A szakember 2004 óta dolgozik a Mediacomnál, 2008 óta a kutatás vezetője volt, 2010-től kutatási igazgató, majd folyamatos new business és stratégiai tanácsadási feladatai révén 2014-től a cég boardjának tagja Chief Strategy Officer pozícióban. Mindemellett a MAKSZ Kutatói Fórumának alapító tagja, valamint marketingkutatást, story-tellinget tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Lakatos Zsófia

Lakatos Zsófia a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke és az Emerald Public Relations ügyvezetője. Karrierjét az RTL Klubnál kezdte a Híradó és az Akták riportereként, majd a Capital Communications pénzügyi kommunikációs ügynökségnél dolgozott 8 éven keresztül. 2008-ban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium “Tehetsz rá vagy tehetsz ellene” kampányának pr-vezetője volt. 2008-tól 2016-ig a Hill+Knowlton Hungary Kft-t vezette, majd megalapította saját ügynökségét. A Válság112, a Business Sustainability Program és a Smaragd Akadémia tulajdonosa. Kommunikációs munkája mellett 15 éve foglalkozik vállalati felelősségvállalással, nemzetközileg jegyzett fenntarthatósági szakértő, egyetemi óraadó, rendszeres előadója a témában rendezett konferenciáknak. 2013-ban Londonban szakkönyve jelent meg „Corporate Social Performance in Emerging Markets – Sustainable Leadership in an Interdependent World” címmel. Ugyanebben az évben az országban elsőként kapta meg a Fenntarthatóság Szakmai Követe díjat. A Budapest Klub Global Executive Council alelnöke, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja, a Superbrands, MagyarBrands és Green Brands zsűritagja.

Berta László

Berta László 2005-ben kezdett a reklámszakmában dolgozni, jelenleg saját ügynökségét a Firehouse Reklámügynökséget vezeti. Korábban megfordult a JWT, a Human Telex, a Rebel Rouse, a Publicis Groupe (Saatchi & Saatchi, Leo Burnett) ügynökségeknél mint szövegíró, kreatív vezető és stratéga. A Reklámtörténet szakmai portál alapítója, számos szakmai könyv fordítója és kiadója, előadó tanárként és vendégelőadóként megfordul több egyetemen is.

 

Paul Ágnes

Az Organic Communications alapítójaként több, mint egy évtizede olyan ügyfeleket képvisel az oktatás, egészségügy és környezetvédelem területén, amelyek társadalmi szempontból fontos feladatokat látnak el, és szemléletformáló hatással vannak a mindennapjainkra. Az elmúlt években a körforgásos gazdaság szemléletét képviselő startupok kommunikációs munkáját és nemzetközi piacra jutását segíti. A greenwashing ellen fellépő The Cleanwashers szakmai összefogás egyik alapítója, valamint a Civil Díj zsűrijének állandó tagja.

Radnai-Tóth Judit

A Talentbrand alapítójaként munkáltatói márkaépítésben, munkavállalói élménytervezésben és sokszínű cégkultúra kialakításában segíti ügyfeleit. Korábban a Prezi munkáltató márkastratégiájának kialakításáért, majd az Aon Hewitt Employer Branding szakterületének vezetéséért felelt. Tanácsadóként számos multinacionális nagyvállalattal, hazai és nemzetközi startuppal dolgozott együtt innovatív humán és employer branding stratégia kialakításában. Missziója, hogy tudatos tervezéssel készítse fel a vállalatokat a jövő humán kihívásaira. Speciális szakterületei az employer branding, a vállalati kultúraépítés és a munkavállalói élménytervezés.

Sághy Krisztina

Kompánia Conversations and Speaker agency alapító
Art2B média ügynöksége mellett 15 éve közösségeket épít, 3 évig vezette a a TEDx Conversations programját, Kompánia társasági klubját 7 éve alapította. Mélyen hisz az emberi közösség, kapcsolódás és tudásmegosztás alap formájában a beszélgetésben, ezért a Kompánián belül 2 éve csoportos műhelymunkában képeznek facilitátorokat.

dr. Serényi János

Munkájának, végzettségeinek (közgazdász-mérnöki diploma, gazdasági újságírói diploma, nemzetközi szakközgazdász diploma, közgazdasági doktori cím), valamint nyelvismeretének (angol, német, orosz) köszönhetően pályafutása alatt több mint 80 hazai és nemzetközi konferencián szerepelt előadóként és kb. 200 publikációja jelent meg a médiában. A közelmúltban a képzéshez hasonló kurzusokat tartott többek között az Egyesült Államokban, Kuvaitban, Dániában és Indiában. Megalakulásától kezdve, pontosan 20 éven keresztül vezette ügyvezető igazgatóként a McCann Erickson Budapest Reklámügynökséget. A 2004-es megalakulása óta vesz részt a 82 országban működő Superbrands Szervezet magyarországi szakmai zsűrijének munkájában.

Semsei Rudolf 

Semsei Rudolf a most már hat egységből álló VakVarjú Étteremcsalád és az évente több mint 800 rendezvény catering szolgáltatója, a piacvezető Budapest Party Service Kft. alapítójaként vált ismertté. Ezek mellett a gasztro-palettát színesítve több további izgalmas éttermet és rendezvényhelyszínt nyitott az elmúlt években. A pandémia előtt 430 fős csapattal, közel hat milliárdnyi éves forgalmat realizáltak. Éttermi mester, a Magyar Vendéglátó Ipartestület alelnöke, a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Gasztronómiai tagozatának vezetője, férj, négy gyermek szerető édesapja. Munkája a szenvedélye. Alapelve, hogy ezt a hivatást csak hittel, kitartással és teljes szenvedéllyel lehet végezni.

Svéda Dóra

Svéda Dóra a Coachingcentrum alapítójaként és HR-szakértőként szakmai csapatával segíti a vállalatokat szervezeti redesign és EB-projektjeikben vezetőfejlesztéssel, szervezetfejlesztéssel és vezetői márkaépítéssel. Szívügye a nagyvállalati szektor mellett a kkv-szektor fejlesztése a design thinking módszertanára építve. Startupokat és induló vállalkozásokat mentorál szerteágazó egyéni és csoportos coachingtevékenysége mellett.

Szabó Edit

Több mint tíz éve dolgozik ügynökségi oldaltól kezdve bankszektoron keresztül a technológia és az ügyfélélmény kutatás területén működő cégek digitális marketing vezetőjeként. Menedzselte a digitális transzformációt a Citibankban, kialakította az OTP Bank digitális marketing stratégiáját és a Microsoft magyarországi online jelenlétét erősítette. A Bare International piackutató cégnél 2 évig volt az európai marketing vezető, ahol 52 országért felelt. Jelenleg saját vállalkozásában dolgozik és szabadúszó digitális marketing tanácsadóként és trénerként tevékenykedik több cégnél. Nyolc éve oktat a Metropolitan Digitális MBA képzésén, tréningeket tart és rendszeres előadója a szakma legnagyobb konferenciáinak. 2018-ban felkerült a Forbes 30 sikeres fiatal 30 alatt, illetve a Customer Experience Network 30/ 30 listájára is.

Szokody Ágnes 

Karrierje jelentős részét az FMCG piac meghatározó multinacionális cégeinél töltötte, ahol különböző pozíciókban jelentős szakmai tapasztalatot szerzett brand és trade marketing területen egyaránt.
2015 májusa óta a Randstad Marketing Menedzsere. Örömmel fogadta a megkeresést és fordult a HR világa felé, mivel nagy potenciált lát az employer brandinggel kapcsolatos igényekben, valamint a HR szakmát elsődlegesen meghatározó digitális marketingben.

Vér Balázs

Filozófia tanári végzettsége megszerzése után a kreatív szakmában helyezkedett el szövegíróként. 10 éven át a D'Arcy Avenue szövegírója volt. A DeepInsight alapítójaként jelenleg az ügynökség kreatív vezetője. Többek között olyan márkákon dolgozott, mint a SPAR, Fiat, Jeep, ÁRKÁD, Canon, Philip Morris, Vodafone, Advil, Mogyi, Raiffeisen Bank.

Regisztráció

Foglald le a helyed most!

Teljes Program

Előadások, workshopok, esettanulmányok!