Adat

Az olimpia TOP 12 partnere

Az 1800-as évek végén létrejött The Coca-Cola Company, több mint 120 ezer embert lát el munkával és kétszáznál is több országban értékesíti termékeit. Már az 1928-as amszterdami olimpián is részt vettek támogatóként, így az olimpiai játékok legrégebbi folyamatos partnere. A társaság árbevétele –3,7%-os visszaesést követően – közel 44,3 milliárd amerikai dollár volt 2015-ben. Adózott eredménye 7,35 milliárd dollár volt, vagyis a 2014-es 15,43 százalékról közel 16,6 százalékra tudta növelni árbevétel-arányos adózott eredményét.

Az idei olimpiai játékok hivatalos informatikai partnere az ATOS. A francia tőzsdén jegyzett társaság 2001 óta az olimpiai játékok egyik főszponzora. A cégcsoport különböző márkanevekkel a világ 72 országában van jelen és nagyságrendileg 100 ezer embert foglalkoztat. 2015-ben 18 százalékos árbevétel növekedéssel közel 10,7 milliárd eurót értek el, nyereségük pedig 53 százalékos növekedést követően meghaladta a 400 millió eurót. Ennek ellenére árbevétel-arányos eredményük mindössze 3,8 százalék lett.

Az idén 85 éves Bridgestone közel 145 ezer embernek ad munkát világszerte. A japán központú abroncsgyártó a tavalyi évben 31,4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő árbevételt termelt, ami 3,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A csoport nyeresége 2015-re valamelyest visszaesett, a korábbi 2,5 milliárd helyett csak 2,36 milliárd dollárnak megfelelő értékű yent értek el, ezáltal árbevétel-arányos adózott eredménye 8,18 százalékról 7,5 százalékra mérséklődött.

A közel 52 ezer alkalmazottat foglalkoztató Dow a világ harmadik legnagyobb árbevételű vegyipari cége, mely megoldásaival olyan iparágakat lát el, mint elektronika, építőipar, energia vagy mezőgazdaság. A vállalkozás 2015-ben 16 százalékkal alacsonyabb bevételt realizált, mint egy évvel korábban, így 48,8 milliárd amerikai dollárral zárta az évet. A visszaesés főbb okai a nyersolaj árának csökkenésében illetve az árfolyamok kedvezőtlen irányú változásában keresendőek. Bár a bevételek csökkentek, az egyéb bevételeiknek köszönhetően duplázni tudták nyereségüket, ezáltal közel 16 százalékos árbevétel-arányos nyereséget értek el.

A General Electric a világ legnagyobb cégeinek egyikeként 305 ezer embernek ad munkát. Ugyan a 2013-as és az azt megelőző évek árbevétele még meghaladta a 146 milliárd dollárt, az utóbbi években már „csak” 117 milliárd dolláros árbevételt sikerült realizálniuk. A 2014-es 13 százalék feletti árbevétel-arányos nyereségükkel valamelyest meghaladták a korábbi évek 9-10 százalék körüli értékeit, ám a fellendülést – főként az adóterhek megnövekedésének következtében – egy csaknem 5 százalékos veszteséggel záró év követte. Mindezek mellett Magyarországon a GE a tavalyi év legnagyobb árbevételű cége volt.

A McDonald’s a maga 76 éve alatt a világ egyik vezető gyorsétterem láncává nőtte ki magát,  második legnagyobb globális foglalkoztatóként 420 ezer saját és további 1,5 millió franchise rendszerben dolgozó alkalmazottal tevékenykedik. Tavaly 25,4 milliárd dollár árbevételt könyvelhetett el, ami 2 milliárddal kevesebb, mint a 2014-es, ám a csökkenés nem a forgalom visszaesésének, hanem az árfolyamok alakulásának köszönhető. A nyereség is csökkenő tendenciát mutat, 4,8 milliárdról, 4,5-re mérséklődött, ám Még így is nekik lett a második legmagasabb árbevételhez viszonyított nyereségességük a szponzorok közül, hiszen tavaly elérte a 17,8%-ot.

A csaknem százéves múltra visszatekintő Panasonic,  a 2016-os riói nyári olimpiai közvetítések hivatalos audió-videó beszállítója, több mint 334 ezer embert lát el munkával világszerte. Árbevétele a tavalyi évben megközelítette a 64 milliárd amerikai dollárt, ami minimálisan maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye több mint 60 százalékkal növekedett, így meghaladta az 1,6 milliárd dollárt, ám árbevétel-arányos nyeresége még így is mindössze 2,55 százalék lett.

A Procter & Gamble eredetileg egy kis, szappan- és gyertyakészítő családi vállalkozásként indult 1837-ben az Egyesült Államokban. Mára 110 ezer alkalmazottal több, mint 300 háztartási és szépségápolási márkát forgalmaz 160 országban, közel 5 milliárd fogyasztónak. 76,3 milliárd dolláros árbevételének 40 százalékát az amerikai piac teszi ki. Bár nyeresége csaknem 40 százalékkal visszaesett 2015-re, még így is 7 milliárd dollár felett maradt, árbevétel-arányos nyeresége pedig így is jócskán 9 százalék felett maradt.

A dél-koreai Samsung 84 országban több mint 319 ezer alkalmazottal van jelen. Kevesen tudják, hogy a csoport tagjai számos iparágban képviseltetik magukat az elektronikai termékek gyártásán kívül is, foglalkoznak többek között pénzügyi szolgáltatásokkal, hajógyártással, nehéziparral és építőiparral is. A csoport bevételei 2015-ben megközelítették a 177,4 milliárd dollárnak megfelelő koreai wont, nyeresége pedig meghaladta a 16, 8 milliárd dollárt. A csoport tavaly mindössze 9,5 százalékos árbevétel-arányos adózott eredményt ért el a korábbi 11,35 százalékkal szemben. A Samsung a játékok alatt különféle interaktív stúdiókkal, egyedi alkalmazással készült a sportolók és a szurkolók számára egyaránt.

Az Omega órákat is gyártó svájci Swatch Group 33 éve jött létre az ASUAG és a SSIH egyesüléséből. Jelenleg több mint 36 ezer embert foglalkoztatnak, és olyan márkák fémjelzik őket, mint a Breguet, Blancpain vagy Harry Winston. A csoport 2015-ös bevétele csaknem három százalékos csökkenést követően 7,78 milliárd eurónak felelt meg, míg adózott eredménye közel 21 százalékos visszaesés után is meghaladta az egy milliárd eurót. Árbevétel arányos adózott eredményük a 2014-es 16,26 százalékról 13,24-re esett vissza.

A Toyota csoport az idén március végéig tartó üzleti évet közel 4,3 százalékos növekedést követően csaknem 235,5 milliárd dolláros bevétellel és csaknem 5,5 százalékos javulás után közel 20,2 milliárd dollár adózott eredménnyel zárta. Árbevétel-arányos adózott eredménye egy tized százalékpontos erősödést követően 8,57 százalékot ért el.

A kaliforniai székhelyű közel 60 éves múltra visszatekintő VISA nagyságrendileg 11,3 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A tavalyi évben ők érték el a legmagasabb árbevétel-arányos nyereséget az olimpia főszponzorai közül csaknem 45,6 százalékos értékkel. A csoport 2015-ös árbevétele 12,7-ről 13,88 milliárd dollárra, adózott eredménye pedig 5,4-ről 6,3 milliárdra növekedett.

A vállalatok nagy része a pénzügyi támogatás mellett, több olyan projektet indított, mellyel a brazíliai helyi közösségeket, a hátrányos helyzetű lakosság körülményeit javítják – ilyenek az oktatás, az információs technológia, vagy akár a fenntartható jövő fejlesztése érdekében szervezett akciók, társadalmi kezdeményezések.

Forrás: Bisnode.hu / Bisnode nemzetközi üzleti adatbázis / www.olympic.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük