Ajánló

Kiemelt tartalom

Brands Klub

A Brands Klub minden alkalommal egy-egy aktuális témát dolgoz fel neves szakértők segítségével. A zártkörű üzleti klubrendezvényeken Magyarország díjnyertes cégeinek tulajdonosai, vezetői, marketingszakemberei megosztják egymással az üzleti életben és a vállalati szervezetépítésben szerzett tapasztalataikat. Ezt a célt szolgálja a Brand Excellence Konferencia is, amely évnyitó rendezvényként mindig az év szempontjából döntő eseményeket, problémákat tűzi napirendre.

tovább

Brandépítés az online térben

2017 március 21. 11:16

2016 kiemelten sikeres kampányainak online visszhangjának elemzése. 

A társadalmi problémák felkarolása és képviselése, valamint az egyének személyes bevonása lehet a nyitja az online márkaépítésnek. A 2016 nagysikerű kampányainak webes visszhangja alapján kirajzolódó trendek legalábbis arra engednek következtetni, hogy az egyediségen és humoron túl ezek azok az értékek, üzenetek és eszközök, amelyek leginkább képesek hozzájárulni ahhoz, hogy egy márka jelentős webes visszhangot tudjon generálni, és ezáltal online térben is jelentősen tudja támogatni a brandismertségét és népszerűségét – kiemelten igaz ez a közösségi médiára.

Annak érdekében, hogy megállapítsuk, mi kell egy kampány minél hatékonyabb webes terjedéséhez és népszerűvé válásához, a Neticle automatikus szövegelemzésen alapuló online média monitoring megoldásával vizsgáltuk 2016 néhány kiemelkedő webes visszhangot generáló márkáját, kiemelkedő online elterjedést elérő kampányát.

Bátor Tábor Alapítvány

A Bátor Tábor Alapítvány jelentős pozitív online visszhangnak örvend. Az alapítvánnyal kapcsolatban a publikus magyar weben 886 bejegyzés látott napvilágot 2016 során, melyek abszolút pozitív színben tűntették fel a szervezetet, annak céljait és tevékenységét egyaránt.  A szervezetnek több megmozdulásával is sikerült felhívnia magára az figyelmet, azonban szembetűnő, hogy az online sajtó más aktivitásaira bizonyult fogékonynak mint amelyeket felkapott a közösségi média.

A közösségi médiában leginkább azok a kampányok terjedtek jelentősen (tehát azokkal kapcsolatban született a legtöbb bejegyzés, azokra reflektáltak a legtöbben), amelyekben egyes emberek (hírességek, magánszemélyek) valamilyen szinten személyesen is érintetté váltak, és így a közösségi felületeken személyes szerepvállalásukról és ezzel összefüggésben az általuk képviselt célokról, értékekről írhattak. Az ilyen jellegű tartalmak jellemzően kiváltották az ismerősök szimpátiáját, nagy népszerűségre tettek szert és ezúton hozzájárultak az alapítvány üzeneteinek tovább terjedéséhez.

1. Ábra A Bátor Tábor Alapítvány kapcsán említett témák

 

Ennek legerősebb, legsikeresebb példája az Élménykülönítmény, a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösség.1 A kampány és így a Bátor Tábor ismertségének növelését nagyban segítette, hogy a programban résztvevők szívesen írnak, büszkén mesélnek saját kihívásaikról, és olyan üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek a személyes elköteleződés nyomán nagy hatással vannak ismerőseikre. A hírességek szerepvállalása különösen nagy jelentőséggel bírt. Fontos azonban rámutatni, hogy a személyes érintettség csak látványos, a közösség szemében különleges és/vagy tiszteletreméltó célokkal összekötve képes igazán sokakat megszólítani és ezzel kiugróan eredményesnek bizonyulni. Jól mutatja ezt, hogy bár az Élménykülönítményhez hasonló elven működött a szintén Bátor Tábor Alapítványhoz kapcsolósó Benefitness2 program is, az jóval halványabb online visszhangot tudott csak kiváltani, amelynek oka abban rejlhet, hogy ennek résztvevői bár fontos, de sokkal kevésbé látványos, sokkal kevésbé vonzóan kommunikálható célt tűztek ki maguk elé. 2. Ábra Témák a Behind the Clouds kampány kapcsán 

A személyes érintettség fontosságára szintén rámutat az, hogy a Bátor Tábor Alapítvány esetében a közösségi médiában aktivitásra felszólító tartalmak is eredményesnek bizonyultak. Az alapítvány említéseinek száma ugyanis feltűnő kiugrást mutatott novemberi, széles köröket megmozgató “Csatlakozz hozzánk idén is, és vedd fel a Bátor Táboros pólód november 15-én!” felszólítás hatására, amely eredményeképp nagyszámú fotó látott napvilágot, a közösségi összetartozás érzését kiaknázva, terjesztve az alapítvány üzeneteit.

Bár jól kirajzolódik, hogy a közösségi médiában kulcsszerepet tölt be a személyes érintettség, fontos látni, hogy az ismertségnövelésnek közel sem ez az egyetlen eszköze, online térben sem. Már a Bátor Tábor Alapítvány kapcsán is látni más tanulságos gyakorlatot is. Érdemes és fontos szót ejteni a szervezet egy nagyon különleges, fiatalos és előremutató kezdeményezéséről, a Behind the Clouds3 kampányáról is, amely bár a közösségi médiában nem kapott akkora visszhangot, mint az előbbi aktivitások, online hírportálokon és blogokon keresztül nagyon sokakhoz eljuttathatta az alapítvány mondandóját és annak tevékenységének hírét. Az akció kapcsán több mint harminc cikk látott napvilágot és a legolvasottabb hírportálok közül is több figyelmet szentelt a kezdeményezésre. Ebből a példából kiindulva következtethetünk arra, hogy egyedi, újszerű, kreatív, tehát a megoldás miatt már önmagában hírértékkel bíró aktivitásoknak továbbra is nagy szerepük van egy márka online ismertségének növelésében.

IKEA

Az IKEA nevéhez ma már egyre inkább erősen hozzákapcsolódik a kreatív reklám, kreatív marketing fogalma – mind hazai, mind nemzetközi szinten.A reklámokról önmagukért beszélnek a kreatív, szokatlan, különleges elemeik miatt, de ezzel együtt már kialakultak a magas elvárások is velük szemben (kicsiben, de olyan értelemben, mint például a John Lewis reklámokkal szemben). A cég reklámjainak népszerűvé, elterjedtté válásában kulcspontokat jelent a kreativitás, a társadalmi kérdések felvetése, a tabutémák feszegetése, az újfajta szemléletmód és a humor.

Az IKEA marketingtevékenységének fontos része az élvezhetőség és az élményszerűség, amely miatt többek közt az egyes médiafelületek és egyes személyek szívesen megosztják a vállalat promóciós videót. Ez önmagában azonban még nem lenne elég. A közösségi médiában azok a kampányok bizonyultak a legsikeresebbnek, vagyis azok váltották ki a legnagyobb felhasználói aktivitást, amelyek képesek voltak kimozdítani az embereket a komfortzónájukból (olyan a reklámszakmában szokatlan kérdéseket, tabutémákat felhozva és felvállalva, mint például a válás, vagy olyan elgondolkodtató, aktuális társadalmi jelenséget kritizálva, mint például a közösségi médiától való magas szintű függőségünk) és kiváltképp azokkal, melyek képesek voltak vitát generálni.

2016 folyamán, az IKEA kapcsán több mint 4000 olyan bejegyzés született, amely valamilyen formában annak reklámjaihoz, promóciójához, PR tevékenységéhez, kampányaihoz kapcsolódott (tehát nem kizárólag termékeihez vagy vállalati kérdéseihez), amely az IKEA összes említéseinek közel egyhatodát, tehát jelentős hányadát teszi ki.

3. Ábra Kulcstémák az ikea kapcsán 

A legjelentősebb online visszhangot kiváltó IKEA reklámjai közé tartozott az Every Other Week című kisfilm, amely arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a házasságok jelentős hányada válással végződik, hogy az ilyen helyzetek is az élet szerves részét képezik, amiket a lehetőségekhez képest tudni kell és lehet is úgy kezelni, hogy a gyerekeket a lehető legkevésbé sérüljenek. A társadalmi üzenet felvállalása és merész újszerűség egyaránt fontos szerepet játszott a reklám webes terjedésében és népszerűvé válásában – mind online médiában, mind közösségi médiában –, de ami igazán kulcsfontosságú volt az az, hogy képes volt társadalmi vitát indítani. 

A cég másik nagy népszerűségre szert tevő reklámja a Let’s Relax című hirdetése volt, amelyben görbe tükröt mutatott napjaink közösségi médiában élő embereinek. A film a 17. századba implementálva azt a tipikus jelenetet parodizálja ki, hogy az elénk kerülő ételt lefotózzuk és lájkokra vadászva megosztjuk, ahelyett, hogy kiélveznénk az ízeket, a pillanatot, a közös étkezést. A humoros megformálás ellenére az IKEA ezen reklámja is mély társadalmi üzenetet fogalmaz meg, amit a sokan nagyra értékeltek, és ami így nagyban hozzájárult a hirdetés körüli hírverés kialakulásához. A reklám komoly online visszhangot váltott ki: cikkek, blogok és közösségi média bejegyzések is nagy számban foglalkoztak vele. Összességében azt lehet mondani, a reklám hírértéke egyszerre adódott a videóban alkalmazott humorból és társadalomkritikából, de abból is, hogy a nemzetközi cég reklámanyaga hazánkban készült.

Az IKEA nemzetközileg és hazánkban is hatalmas médianyilvánosságot kapott annak az akciója kapcsán, amikor norvégiai üzletházukban berendeztek egy nyomorúságos szíriai lakást, annak érdekében, hogy testközelbe hozzák a szíriai háború nyomán kialakult krízishelyzetet, valamint adománygyűjtéssel támogassák a Vöröskeresztet.5
A cég nem először vállalt szerepet emberjogi kérdésekben, ezzel a kampányával azonban jelentősen felkavarta a közvéleményt. Az akcióval nemcsak az online sajtó foglalkozott előszeretettel, de rengeteg magánszemély is kifejtette a véleményét a közösségi médiában – bár a többség elismeréssel és pozitívan nyilatkozott az ötletről akár a társadalmi üzenet, akár a kampánymegoldásban rejlő kreativitás nyomán, negatív hangokra is volt precedens, amelyek úgy érezték az IKEA akciója álszent és segítség helyett csak a haszonszerzésre irányult. Akárhogy is, a vitagenerálás – legyen az szándékos vagy szándéktalan – ezesetben is olyan eszköznek bizonyult, ami nagyban elősegítette a hír webes terjedését és ezzel az IKEA márkaépítését.

Az IKEA az év folyamán még számos más kampánnyal is megjelent, melyek egyenként is mind hordozták a kreativitást és újszerűséget. Érdemes például megemlékezni azokról az üzenetekről, amelyek a konvenciókkal való leszámolást hirdetve arra utaltak, hogy mindenki éljen úgy, ahogy neki tetszik – mindenki úgy rendezi be a konyháját, ahogy neki megfelel. Ezek fontos részét képezték annak, hogy az IKEA reklámjainak szerethetősége épüljön, hogy a márka folyamatosan köztudatban legyen a nagy durranások között is. Fontos érdem az IKEA esetében ugyanis, hogy a nagy kizökkentő, előre várhatóan nagy médiavisszhangot kiváltó kampányokat nagyon egyenletesen osztották el az év során, és jól meg tudták őrizni a komolyságnak, fontos üzenet közvetítésének és a könnyedségnek, szerethetőségnek az összhangját.

Kiegészítés: Egyetemisták felé nyitott az IKEA.6  Online térben a Kreatív cikkét leszámítva nem váltott ki visszhangot.

MagNet Bank

A MagNet Bank online említéseiben erős és domináns szerepet töltenek be az adományozással, jótékonysággal, társadalmi problémák felkarolásával . kapcsolatos tartalmak. A MagNet Bank (online) brandépítésének kulcsa, hogy olyan – a társadalom szempontjából szimpatikus – szerepet vett fel, mely szerethetővé, emberközelívé tette, és hogy ezt a szerepet különböző aktivitásaival, kampányaival folyamatosan képes megerősíteni, fenntartani.

Áttekintés

2016-ban a MagNet Bankról 661 releváns említés jelent meg a publikus magyar weben. Ezek jelentős részét tették ki cikkek és blogbejegyzések, melyek rendszerint a szervezet valamely közösségi kezdeményezéséről adtak számot, azokat gyakorlatilag kivétel nélkül pozitív színben feltüntetve. A közösségi médiában közzétett posztok többsége is különböző szervezetekhez kapcsolódik, amelyek részt vettek a MagNet valamely kezdeményezésében (például Civil Rapid Randi, Civil reggeli) részesültek a MagNet támogatásában vagy éppen amelyek támogatás megszerzése érdekében terjesztették egy adott kezdeményezés (KAP – Közösségi Adományozási Program). Ami best practice-ként kiemelhető az az, hogy a közösségi kezdeményezések révén a MagNet képes volt számos szervezetet érdekeltté tenni abban, hogy terjessze az ő (és kezdeményezései) hírét, mégpedig nagyon szimpatikus üzeneteket hordozva. Emellett, illetve ezzel összefüggésben jól talált meg egy rést, és a közösségiség címkéjével sikerült erősen megkülönböztetnie magát a konkurensektől.

4. Ábra Említések megosztása 

 

Fő témák

A MagNet nevét említő bejegyzések 2016-ban két fő téma köré összpontosultak. Ezek egyike a Közösségi Adományozási Program(KAP) volt, melynek keretében a bank ügyfelei dönthettek arról, milyen civilszervezetnek adja a MagNet a rájuk eső banki profit 10%-át.

Számos szervezet osztotta meg a hírt ilyen és hasonló formában:

  • Még két hétig lehet felajánlani a bank ügyfeleinek a rájuk eső banki nyereség 10%-ból. Mivel még sokan nem ajánlották fel, ha tudsz olyan Ügyfelet aki még nem tette meg szólj neki hogy ne késlekedjen. A mi szervezetünk is benne van a 77 civil szervezet közt.

Magánszemélyek bankokról való eszmecseréjében is felmerült a KAP:

  • Az ilyen kezdeményezésektől JOBB EZ A VILÁG! <3 <3 <3 Van egy bank, aki nem csak a pénzedet nézi... ...egy bank, aki hisz a közösség erejében... ...egy bank, aki támogatja az ügyfeleit... ...egy bank, aki hagyja, hogy szabadon dönts a pénzedről... ...egy bank, aki segít, hogy felelősségteljes döntéseket hozhass... Ez a bank aMagnet Bank, amely a nyereségét civil szervezetek javára ajánlja fel.

A másik fő témakört az a hír adta, hogy a MagNet Banké a legjobb banki mobil applikáció 2016-ban a Bankmonitor.hu megmérettetésén, amely az év legjobb bankpiaci termékeit, digitális innovációi díjazta. (Ez esetünkben nem releváns.)

A MagNet Bank neve különböző társadalmi kezdeményezések, jótékonysági akciók nyomán folyamatos pozitív webes visszhangot eredményezett – mind a sajtóban, mind a közösségi médiában. Azt lehet mondani, hogy a közösségiség gondolatával, a kétségtelenül jó ügyek folyamatos képviseletével a bank el tudta érni, hogy pozitív szereplőként legyen jelen a magyar online térben, gyakorlatilag anélkül, hogy banki szolgáltatásairól jelentősebb szó esne. A webes visszajelzések tanulsága szerint a MagNet Bank által képviselt ügyekkel olyan bizalmat váltott ki, amelyet utána más, a konkrét üzleti területen is tudott kamatoztatni.

Az egyedi és újszerű közösségi kezdeményezéseivel a MagNet az egész évben képes volt fenntartani egy aktív online sajtójelenlétet, amely mindenképp jó PR értékkel bírt. Érdemes megemlíteni, hogy esetben említették az Adj Meleget Program7 kapcsán. A kezdeményezésben mind a közösségépítés (és ezen belül a személyes szerepvállalás), mind a társadalmi szolidaritás kiemelt szerepet kapott, mivel a bank által biztosított izolációs fóliákat a járókelők (ügyfelek) vihették el a bankfiókokból a szükséget szenvedőkhöz. Szintén jelentős online visszhanggal járt a különböző közösségi terek – tehát olyan multifunkcionális helyek létrehozása, melyek egyszerre működnek bankfiókként és közösségi térként, így kávézóként – kialakítása, melyek célja aközösségi élmény lehetőségének megadása. Ugyanígy a MagNet Közösségi Ház közösségi eseményeiről is sok szó esett.

Ezeken felül számos egyéni akció is jelentős pozitív online sajtóvisszhangot eredményezett, Ilyen volt például a Civil Rapid Randi, amely során civil szervezeteket és kommunikációs szakembereket kötöttek össze, hogy munkájukkal segítsék egymást, pro-bono együttműködések kialakítását célozva. Más példa a Civil díj támogatása. Az ilyen kezdeményezések kapcsán jól építhetnek különböző alapítványok, civilszervezetek, szakmai szervezetek megosztásaira, ami jó szájmarketing a banknak – például ilyen írások révén:

  • „Tegnap a Magnet Magyar Közösségi Bank és a Magyar PR Szövetség közös rendezvényére kapott meghívást Egyesületünk. A rendezvényen rapid randi lebonyolítási formában több mint 30 civil szervezet mutatkozhatott be nemzetközi és hazai PR cégek képviselőinek. Örömünkre szolgált, hogy a rendezvényen résztvevő közel 100 ember megismerhette a személyi sérültek érdekvédelmére létrehozott egyesületünket.”
  • „Az MTT Nonprofit Program keretében mi is részt vettünk a MagNet Bank CivilReggelijén ahol a nonprofitokkal foglalkozó munkatársunk, Boglárka a Google hirdetési lehetőségeiről beszélt a több, mint száz fős közönségnek! Köszönjük a lehetőséget!”

5. Ábra A MagNet kapcsán említett legfontosabb témák és azok összefüggései 

 

Ezeknél a kezdeményezéseknél összességében érdemes arra rámutatni, hogy marketinges értelemben véve az volt a legnagyobb értékük, hogy egyediségük, újdonságértékük miatt szívesen írt róluk a sajtó (például: közösségi terek kialakítása), valamint, hogy a nagyszámú érintett szervezet is örömmel vitte hírüket (például: Civil Reggeli).

 

A konkrét kezdeményezésekhez nem köthető bejegyzések általában a bankválasztás kérdéséhez kapcsolódtak, amelyek jellegzetesen pozitív színben tűntették fel a MagNet Bankot – ebben látványosan szerepe volt annak, hogy a KAP révén itt ’tudják hova kerül a pénzük/a profit’. Mindent összevetve a bank marketingtevékenységét igazolja, hogy a róla szóló bejegyzések több mint 20 százaléka kifejezetten pozitív volt, míg a negatív említések száma gyakorlatilag elhanyagolható volt.

Dreher

Az Escapism már a hipster hullám megindulása óta velünk van. Gyengülésére nem is számíthatunk, sőt, az elmúlt évben új erőre kapott. Erős hazai példája az irányzatnak a Dreher Felfedező reklámfilmje, amely látványos képvilágával, nyugalmat és kalandot ötvöző hangulatával könnyen megérinti a szemlélőt. Az újszerű kampány célja egy olyan kreatív vonal megtalálása volt, amire hosszú távon is jól kibontható stratégiát tudnak építeni, úgy, hogy friss lendülettel töltsék meg az „annyi a világ, amennyit beletöltesz” márkaszlogent, ezzel új lendületet a márkának.

A Neticle eredményei szerint 2016-ban a magyar publikus weben - hírportálok, blogok, fórumok, nyilvános közösségi média felületek - összesen 2609 említés született a márkáról, ami számottevő online jelenlétnek mondható, magáról a Felfedező reklámfilmről azonban alig született releváns említés. Ehelyett a Dreher kapcsán született bejegyzések jelentős többsége a cég eladásához kapcsolódott, mely mellett a DreherFeszt és a különleges kiadású sörök jelentek meg a közösséget megmozgató témaként. Ennek ellenére mégis azt láthatjuk, hogy a képviselt üzenetek szépen áthatották a brand webes visszhangját: a DreherFeszt egyedisége, a megszokott formától való eltérése (a rendezvény ugyanis egyszerre tükrözte a sörfesztiválokra és zenei fesztiválokra jellemző elemeket) ugyanúgy átadta a kiszabadulás és felfedezés értékeit, ahogy az aktuális sörkülönlegességekben rejlő kísérletezés lehetősége is.

 6. Ábra A Drehet kapcsán említett legfontosabb témák és azok összefüggései

Érdekesség, hogy Szabó Enikő főszervező DreherFeszt kapcsán elhangzott nyilatkozatban is hangsúlyos kifejezésként jelent meg a felfedezés: „A DreherFeszt számunkra is egy egyedi vállalás, nincs előttünk kitaposott ösvény, folyamatosan a felfedezés útját járjuk. Ezért is nagy öröm, amikor teltházzal zárjuk a rendezvényt, látjuk a fejlődését. A sörfőző mestereink ilyenkor kiadhatják minden kreativitásukat, megvalósíthatják elképzeléseiket, melyre hosszú hónapokig készülnek – a fesztivál sikere az ő sikerük is”.

Az persze nyilvánvaló, hogy a potenciális vásárlók nemcsak felfedezni, de jó söröket kóstolni is kell, hogy szeressenek. Meg kell állapítanunk, hogy a különleges kiadású sörök olyasmik, amik jó marketingértékkel bírhatnak, hiszen különböző akciók, ajánlatok formájában a vendéglátóipari helyek is terjesztik a hírét, miközben a magánszemélyek is hajlamosak megosztani a véleményüket. Ami pedig ráadásként nagyban hozzájárult az aktuálisan kiadott sörtípusok ismertségének növeléséhez az az, hogy a Dreherfeszt kapcsán is rengeteg szó esett róluk, és kedvet csináltak a kipróbálásukhoz. 2016 különleges sörei közül a Hidegkomlós sörről esett a legtöbb említés - 310 publikus bejegyzés látott napvilágot vele kapcsolatban - túlnyomóan, de nem egyértelműen pozitívan.

A teljesség igénye nélkül, ilyen és hasonló bejegyzések emlékeztek meg a Dreher Hidegkomlósról - csak annak az állításnak alátámasztásául, hogy ízek, sörök kapcsán valóban szívesen ejtünk el egy-két kritikát a közösségi térben:

  • Ízlik a Hidegkomlós Dreher, a komló jól elnyomja az enyhén kukoricás alapízt, de a másnapokon lebukik a csalással.
  • A cseh sörökben tényleg az a meglepő, hogy sokkal rugalmasabb kínálattal reagáltak a „sörforradalomra”, a magyarországi nagy gyártók viszont leginkább kamu álújításokkal fárasztanak (bár a Dreher hidegkomlóst például meg lehet inni).
  • Kifejezetten finom ez a Dreher komlós!
  • a hidegkomlós Drehert már így is "lebutították" a tavalyi az tényleg hajazott a kézművesekkel finom volt be is vonták. ez az idei 1 vizezett szar.
  • én kifejezetten szeretem a hidegen komlózott Drehert, mert van neki íze.

Tchibo

Túllépve az egyediségen és humoron 2016-ban újabb témák mozgatták meg a márkaépítés világát: a társadalmi problémák felkarolása és képviselete, valamint a személyes bevonódás– az egyének aktivizálása új elemekként színesítették például a Tchibo brandet. Olyan aktív közösség építhető ezáltal, mely releváns reflexiót és interaktivitást generál a márka üzeneteire, online és közösségi média megjelenései alatt.

A személyes hangvételt a Tchibo bloggerek megszólításával érte el. Olyan eseményeket, rendezvényeket szerveztek, melyekkel a célközönséget leginkább elérő bloggereket célozták meg. Így elsősorban sütéssel, egészséges életmóddal kapcsolatos blogokat vezető véleményvezéreket hívtak meg – karácsony előtt például mézeskalácssütő workshopra. Az általuk közvetített márkakép ezáltal sokkal személy közelibb, és hitelesebb lett, a márka üzenetei diszkrétebben jutottak el a felhasználókhoz.

Előfordultak olyan natív megjelenések is, melyek ’elősztorija’ egy-egy Tchibohoz köthető történet volt, a közösségépítésben nagy szerepet játszottak ezek a megjelenések.

Az aktivizálás újabb fázisát a nyereményjátékok jelentették, melyek hatalmas interakciót váltanak ki - rendszerint ezer feletti kommentszám, sok megosztás jellemzi őket. Ezek nyomán az egyik legelkötelezettebb rajongói bázissal rendelkeznek Facebookon.

Szintén a márkaérték növelését célozta az online és offline platformok összekapcsolódása: a Tchibo kedvezményeit az érintett bevásárlóközpontok, illetve a márkaboltok is terjesztik, ezáltal sokkal szélesebb réteghez jut el. A Tchibo jól felismerte a felületek közötti szinergiát, és nem engedte el a boltok és a személyes vásárlás élményét sem, ennek pozitív visszhangja a fórumokon is megjelenik: több fogyasztó is kiemelte, hogy bár elismeri a webshop gyorsaságát és könnyen kezelhetőségét, mégis előnyben részesíti a Tchibo esetében a márkaboltban történő vásárlást.

A pozitívumok mellett tanulási pontról is beszélhetünk a márka esetében: a negatívumok (mint például készlethiány, kedvezmények kapcsán kialakult félreértések) szintén a közösségi médiában csapódnak le, sokszor offtopicba fordítva egy-egy pozitív hangvételű Facebook-posztot vagy ajánlatot. Érdemes ezek megoldására és kommunikációjára külön is odafigyelni.

Szerző:


SÜDI ANNA | NETICLE TECHNOLOGIES | kommunikációs vezető

linkedin.com/in/annasudi | @AnnaSudi

A Neticle Technologies online médiaelemző startup kommunikációs vezetője – a mostanra nemzetközi piacon is jelen lévő, hazánkban piacvezető cég automatikus szövegfeldolgozási eszközökkel támogatja ügyfelei munkáját. Három évvel ezelőtt csatlakozott az akkor még nagyon fiatal startup csapatához, amelynek sikereihez a marketing, kommunikáció és PR-tevékenység révén igyekszik minél többet hozzátenni. Ebben gazdasági, menedzsment és vállalkozásfejlesztési területeken végzett tanulmányai, valamint a média világában, a fiataloknak szóló &U Magazine főszerkesztőjeként szerzett tapasztalatai egyaránt segítik. A Neticle kommunikációját illetően elkötelezett az egyedi tudáson alapuló tartalommarketing és a minden érintett számára értéket teremtő, kreatív tudásmegosztás iránt. 

Megjegyzés: 

1. A 2010-ben alapított kezdeményezés, a szervezet alapvető céljainak megfelelően a súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre. A résztvevők maratoni és félmaratoni futásokon, hosszútávú kerékpár és triatlonversenyeken indulnak. Embert próbáló teljesítményünkkel a beteg gyerekek ügyére szeretnék felhívni a környezetükben élők figyelmét, miközben közös segítségnyújtásra hívják barátaikat, hozzátartozóikat, munkatársaikat olyan módon, hogy jelképes örökbefogadásra kínálják nekik a versenyeken és a felkészülésük során megtett kilométereiket

2. A BENEFITness program tagjai a saját egészségükért és beteg gyerekek gyógyulásáéért vállalnak kihívást: fogyókúrát vagy fittség-növelést. Ennek megvalósításában dietetikus és szakedző segít. Sikerét pedig azok az ismerősök garantálják, akik a Bátor Tábornak szánt adományukkal kiállnak mellette és a gyerekek mellett.

3. Az idén januárban indult Behind the Clouds kampányban tizenöt ismert magyar előadó, zenekar – köztük a Quimby, a Punnany Massif, a Wellhello, a Csík zenekar, a Kiscsillag, Rúzsa Magdi – tárta fel legrejtettebb félelmeit. Történeteikből Weiler Péter festőművész alkotott képeket, amelyeket pólóra nyomva lehet megvásárolni, a befolyt összeggel a kampány szervezői a Bátor Tábort támogatták

4. Kiegészítésként fontos megjegyezni, hogy az IKEA hazai online visszhangjához közel sem csak a hazai kampányok járulnak hozzá, hiszen a cég nemzetközi aktivitásairól is rendszeresen hallani, a külföldön nagy port kavaró kampányok pedig természetesen a hazai weben is kifejtették hatásukat.

5. A cég a szíriai háború nyomán kialakult krízishelyzetet próbálja testközelbe hozni. Ennek érdekében az áruházban kialakították egy nyomorúságos szíriai lakás 25 négyzetméteres replikáját, salaktégla falakkal, szegényes bútorzattal. A kiállítótérben lévő plakátok és a bútorokra tűzött árcédulák egy tipikus szíriai család helyzetét mesélik el, annak minden szenvedésével, az étel, a gyógyszerek és a tiszta víz hiányával. Az ár cédulák jótékonysági felhívásként is szolgálnak, az adománygyűjtést a Vöröskereszt szervezte.

6. A régióban először nálunk indult el a kampány. A 18-25 évesek felé szélesíti célcsoportját az IKEA. Az új kampány stratégiájának alapja, hogy a lakberendezési vállalat aktívan jelen legyen a fiatal fogyasztók életében. A médiacsatornákat is ennek megfelelően választották, így kaptak kitüntetett szerepet az online és out-of-home megoldások, valamint egy dedikált weboldal. A felsőoktatási kampány a magyar, cseh és szlovák régión belül elsőként Magyarországon indult el, a célzott elérést az Iskolamarketing biztosította az egyetemeken - olvasható a közleményben

7. Ennek keretében már negyedszerre kereste gazdáját 2.500 db izolációs fóliából készült takaró a MagNet bankfiókokban, amelyet bárki szabadon elvihet és odaadhat az arra rászorulóknak. A MagNet Bank 2013-ban indította el „Adj Meleget Programját", hogy közös összefogással óvja a tartósan utcán élőket a téli fagyoktól. A kezdeményezésben a Bank számára fontos értékek közül mind a közösségépítés, mind a társadalmi szolidaritás kiemelt szerepet kap. Ebben a megmozdulásban, ugyanis, a felelősen gondolkodó ügyfelek és járókelők segítő szándékának köszönhetően jutnak el a fóliák a bankfiókokból a szükséget szenvedőkhöz. 

 


 

Címkék: cikkek


Értékelje ezt a cikket:
Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!  

Hírek a BrandBookon

A megújult BrandBook felületén egyszerűen és gyorsan oszthat meg cégével, márkájával, vállalkozásával vagy karrierjével kapcsolatos híreket, újdonságokat. Legfrissebb információit így minden BrandBook felhasználó részére eljuttatja.

Vissza az oldal tetejére
Szerkessze helyben!
A narancssárgán jelzett mezőkbe írja be az adatot! A jobb oldali aktiváló gombbal élesítheti a tartalmat.