Brandbook Magazin 2017

Megtenni mindent a másikért

2014-ben indult a BENU és a Magyar Vízilabda Szövetség sporttámogatási együttműködése, hiszen a vízilabda és a BENU sok mindenben rokon: az értékrendjében, a céljaiban, a megtett útban, a sikerorientáltságban, a „közönség kiszolgálásában”. A BENU 2015 után 2016- ban is névadóul szolgált a férfi és női Magyar Kupának, támogatta a csapatokat az olimpiai felkészülésben és a nemzetközi tornán.

A magyar vízilabda a sportág világában kiemelkedő szereplő, és a BENU ugyanezt a kimagasló szerepet tölti be a gyógyszer-kiskereskedelmi piacon. A vízilabdások ugyanúgy megtesznek mindent egymásért és a szurkolókért. Nemcsak szórakoztatják a közönséget, de örömmel is töltik el őket a sikereikkel – mint ahogy azt a BENU is teszi a saját területén. A BENU is arra törekszik, hogy az egészség megőrzésében segítséget nyújtson és folyamatosan magas színvonalú kiszolgálást biztosítson. Célkitűzései között egy olyan megbízható márka képe áll, amely megtestesíti gyógyszerészeik és asszisztenseik kiváló szakértelmét, valamint az innovatív, újító megoldásokat, melyekkel még vásárlóbarátabbá tehetik patikáikat. Mindkét fél számára nagyon fontos, hogy a saját maga és partnereivel szemben elvárt maximalizmus mellett befektetnek azért, hogy a jövőt építsék: a BENU a jelen folyamatos ügyvitelei mellett kiemelten foglalkozik a gyógyszertárak felújításával, hogy azok hosszú távon működjenek a következő generáció számára is. Ugyanígy tesz a Magyar Vízilabda Szövetség; amellett hogy erősen koncentrál a világversenyekre, komoly erőket fordít az utánpótlás-nevelésre.

A BENU büszke arra, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség a 2016-os év Bajnokok Ligája hatos döntője mérkőzéseinek névadó szponzoraként a BENU Gyógyszertárakat választotta. 2017-ben az eddigi tornákon felül a BENU az utánpótlásnevelésre is figyelmet fordít: a gyerek-, ifi- és serdülőbajnokságoknak is támogatója lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük