Brandbook Magazin 2017

Egy folyton megújuló márka: A Budapesti Operettszínház

Az Operettszínház épülete Fellner és Helmer híres bécsi építészek tervei alapján épült 1894-ben. Az I. világháború kezdetéig az épületben orfeum működött, amíg 1923-ban Budapest vezetése úgy döntött, hogy az operett kapjon saját otthont. A Fővárosi Operettszínház megnyitásával a magyar fővárosban megkezdődött az „Ezüst Operett” korszaka, és az operett műfaja a Népszínház és a Király Színház után egy új és végleges otthonra talált. 16 éve a teljes épületet rekonstruálták, amelynek keretében a legkorszerűbb európai színpadtechnikát telepítették, egyben visszakapta eredeti gyönyörű ornamentikáját, a nézőtér pedig korábbi emeleti páholysorát.

A népszerű operettszerzők híres klasszikus operettjei mellett olyan sikeres musicalkomponisták, mint Claude-Michel Schönberg, Jávori Ferenc, Szörényi Levente, Kocsák Tibor, Szakcsi Lakatos Béla, Lévay Szilveszter és Tolcsvay László munkái szinte folyamatosan szerepelnek a színlapon. 2017-ben egy újabb rekonstrukció eredményeképpen pedig színháztörténetet ír az Operettszínház. Idén tavasszal megnyílik a Kálmán Imre Teátrum, már bontják a falakat, méghozzá azokat a falakat, melyek 1922 óta állnak az egykor Somossy Orfeumként alapított Moulin Rouge és a Budapesti Operettszínház között. Áprilistól itt már a Teátrum Café bejárata várja a látogatókat, és innen nyílik az új kamara játszóhely, ahol musical-, operett- és peraprodukciók mellett az egykor legendás budapesti orfeumvilág legszebb hagyományai elevenednek majd meg. A megnyitó díszelőadás is igazi operettritkaság. Kortárs és klasszikus szerzők művei alapján – Pedro Almodóvartól George Taboriig, Szabó Magdától Charles Dickensig – megannyi történelmi témát, irodalmi történetet igyekeznek eljuttatni a nézőkhöz a zene hatalmával, erejével, katartikus hatásával. A külföldi és belföldi turnék során a közönség visszajelzései és a nemzetközi hírű szakemberek véleménye is egyértelműen azt bizonyítja, hogy az operett ma is izgalmas, modern műfaj. Nagyon fontos annak az üzenetnek a közvetítése, hogy az operettet egyszerűen csak jól kell csinálni, és akkor egyediségével, a zene-tánc-színjáték nyújtotta komplexitásával felejthetetlen élményt nyújt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük