Brandbook Magazin 2018

A vidéki jövő és a felelős beruházások

A vidékfejlesztés egyik legnagyobb kihívását az ott élő emberek megtartása jelenti. A falvakból a városokba történő elvándorlást csak a helyi térségekben élő emberek aktív részvételével, a gazdasági és piaci hatékonyság növelésével, a foglalkoztatottság megőrzésével és folyamatos bővítésével, valamint a környezetminőség javításával lehet javítani. A hazai piacon számos cég kíván hozzájárulni a vidéki élet felemeléséhez, illetve a falvakban rejlő értékek és közösségek megőrzéséhez. A munkahelyteremtés során kiemelt szerepet kap az edukáció megléte, a folyamatos fejlődési és ezáltal az előrelépési lehetőségek biztosítása.

A FÉMALK Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt. is azon cégek közé tartozik, akiknek fontos a kis községek kiüresedésének megállítása és a vidék felemelése. A fémipari tevékenységgel foglalkozó cég fő profilja a nyomásos alumíniumöntészet, amely mellett számos további feladat- és munkafázis – termék- és szerszámtervezés, modellezés, szerszámgyártás, az öntvények megmunkálása, felületkezelése és szerelése – elvégzésére is vállalkozik. 2017-ben a Borsod megyei Erdőhorvátiban építették meg üzemcsarnokukat, melynek célja a település kiüresedésének megállítása volt. Az ott dolgozó 23 fiatalt egy évig Budapesten képezték, ők kezdték el a munkát a Sárospatakhoz közeli községben. Amennyiben jól teljesítenek, az üzemet a cég bővíteni fogja, így akár 60-80 ember is kaphat majd munkát a társaságtól. Példát szeretnének mutatni más nagyobb cégek számára is, hogy aki megteheti, létesítsen munkahelyeket a hátrányosabb helyzetű vidékeken, megelőzve ezzel a fiatalok elvándorlását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük